Barkaszentelés

2022.04.10. 15:35

Körmenettel ünnepelték a virágvasárnapot Balatonfüreden

Körmenettel, virágszenteléssel, szentmisével ünnepelték a virágvasárnapot Balatonfüreden, a római katolikus templomban április 10-én.

Kovács Erika

Fodor János római katolikus plébános mutatott be szentmisét Balatonfüreden

Forrás: Kovács Erika/Napló

Hatalmas tömeg, közte rengeteg gyermek vett részt Balatonfüreden, a virágvasárnapi ünnepen a római katolikus, ismertebb nevén piros templomnál. A gyönyörű épületnél Fodor János római katolikus plébános megszentelte az ünnep egyik jelképének számító pálmalevelet, valamint a tavasz jellegzetes növényeit, a barkát és az aranyesőt, melyekből aztán egy-egy szálat magukhoz vettek a hívek. Az ünnep körmenettel kezdődött, amelyben a bibliai hagyomány szerint, és a gyerekek nagy örömére, lehetett látni egy szamarat is. Az állatot jelképesen eloldozták a „tanítványok”, amelyre a Biblia szerint Jézus adott parancsot, ezzel szabaddá tette a szamarat. 

Forrás: Kovács Erika/Napló

A körmenet végül bevonult a virágvasárnapi díszbe öltözött, megszentelt növényekkel ékesített templomba, ahol Fodor János plébános ünnepi szentmisét mutatott be a híveknek.    

Forrás: Kovács Erika/Napló

Mint ismert a virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben. A húsvét előtti hetedik nap, míg a farsangi ünnepkör vége után a 40. nap. Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon. A nyugati keresztény egyházak liturgiájában e kiemelten fontos vasárnap legkorábban március 15., legkésőbb április 18. dátumra eshet a Gergely-naptár szerint. A katolikusoknál a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdete: a napján a templomban barkaszentelést, ami a magyar néphagyomány szerint a rontás, a betegség, a vihar, a jégeső ellen véd, illetve barkás bevonulást vagy körmenetet tartanak. 

Forrás: Kovács Erika/Napló

A keresztény kultúra országaiban a virágvasárnap kiemelten fontos ünnep, melynek hagyományára gazdag népszokáskincs épült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában