Német Hadisírgondozó Népi Szövetség

2022.05.23. 11:30

Együtt emlékeztek a II. világháborúban elesett katonákra

A Vámosi út temetőben a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség szervezésében szépítették meg a II. világháborúban elhunyt német és magyar katonák nyughelyét, majd ünnepség keretében emlékeztek meg a katonákról.

Juhász-Léhi István

Fotó: Pesthy Márton / Napló

 

 

A német, a magyar és az Európai Unió himnusza után Kovács Imre, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja köszöntette az egybegyűlteket az emlékünnepségen. Emlékeztetett: itt, ebben a temetőben 4100-an nyugszanak. Hangsúlyozta, a halott katonák között nincsenek győztesek és vesztesek, csak áldozatok. A háborúban elesettek mindannyiunk halottai, függetlenül attól, hogy itt nyugszanak, vagy másutt. Úgy vélte, generációkon keresztül meg kell őriznünk az elhunytak emlékét. Hozzátette, az, hogy milyen tanulságot vonunk le a múlt történéseiből közös felelősség, mint ahogyan az is, hogy mit adunk tovább az utánunk jövőknek.

Urkuti György, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nyugat- és Dél-Európa Főosztály vezetője számokkal kezdte, hiszen itthon 16 német-magyar temetőben 25 ezer német és magyar katona nyugszik. Elmondta: amikor fejet hajtunk ezeken a helyeken, tragikusan megtört egyéni sorsokra emlékezünk. Tették, amit tenniük kellett. Másrészt hálát rebeghetünk magunkban azért, hogy mi békében élhetünk. Különösen most, amikor szomszédunkban háború dúl. Elhangzott, a magyar-német kapcsolatok nagyon hosszú időre tekintenek vissza, úgy fogalmazott, hogy Németország és Magyarország ezer szállal kötődik egymáshoz, amibe méltóságteljesen simul be a hadisírgondozók együttműködése.

Brányi Mária alpolgármester emlékező gondolataiban kifejtette, a német-magyar katona katonai temetőt több, mint negyedszázada hozták létre. Olyan egyenruhások pihennek itt, akik a második világégés idején Veszprém- és Győr-Moson-Sopron megyében hunytak el. Elmondta azt is, egy hét alatt tették rendbe a helyet német és magyar katonák a temetőt, az emlékhelyet. Szerinte a pusztító háború nem megoldás, amire az itt nyugvó katonák is figyelmeztetnek. 

Az esemény végén az elhunytakért Oláh Emil ezredes, protestáns tábori lelkész mondott imát, majd a jelenlévők elhelyezték az emlékműnél a megemlékezés virágait. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában