Pancsolás

2022.05.26. 11:00

Hamarosan nyitnak a városi strandfürdők Veszprém megyében

A városi strandok készülnek a nyitásra, néhány napon belül mindkét helyszínen fürödhetnek a vendégek.

Tóth B. Zsuzsa

Johanidesz Sándor ügyvezető szerint mindent el kell követni azért, hogy a vendégek száma egyre magasabb legyen az ajkai strandon Fotó: Györkös József

A tapolcai városi strand június 4-én nyit, a belépőjegyárak nem változnak – tudtuk meg az üzemeltető Tapolcai Városgazdálkodási Kft. ügyvezetőjétől, Gáspár Andrástól. Az árak többéves szinten maradnak egyelőre, de nem kizárt, hogy július elejétől emelkednek – mondta az ügyvezető. 
Az ajkai strand már május 28-án, szombaton kinyit – nyilatkozta lapunknak az üzemeltető Kristályfürdő Kft. ügyvezetője, Johanidesz Sándor. A fürdőben nem változnak a több éve egy szinten levő belépő- jegyárak, viszont a tervek szerint a nyárra beszereznek 150 napozóágyat, és a korábbinál egyel több büfé várja majd a vendégeket. 
– A medencéket feltöltöttük, fűtjük, az ÁNTSZ mindent rendben talált, semmi akadálya a szombati nyitásnak. Idén nyáron már egy kétpályás, homokos, labdafogóhálóval felszerelt strandröplabdapálya is készen áll, ahol akár sporteseményeket is tarthatunk, továbbá éjszakai fürdéseket tervezünk zenével. A célunk, hogy minél többen látogassanak hozzánk, a vendégek biztonsága érdekében szigorúan és gyakran ellenőrizzük a vízminőséget, és sűrűbben fertőtlenítünk. A strandhoz tartozó két parkoló továbbra is ingyenes lesz – mondta lapunknak Johanidesz Sándor. 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában