Virágosítás

2022.05.25. 07:00

Idén is megszépítik a környezetet a pápai lakótelepeken

A Jókai Mór Művelődési Központ „mint vízbe dobott kavics…” elnevezésű közösségfejlesztési projektjének köszönhetően a tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is több kiskert borult virágba a Kilián- és a Vajda Péter-lakótelepen.

Laskovics Márió

Vörös Veronika, a környezetszépítő verseny tavalyi győztese immár négy kiskertet gondoz

Vörös Veronika, a környezetszépítő verseny tavalyi győztese immár négy kiskertet gondoz

Május 14-én, szombaton többek szorgoskodtak, ástak, kapáltak és ültették el a pályázat által biztosított virágmagokat, növényeket a lakótelepeken. Vörös Veronika, a környezetszépítő verseny tavalyi győztese a Naplónak nyilatkozva elmondta, ezúttal egyebek mellett kaktuszt, sárga nőszirmot, árnyékliliomot, tátikát, sziklakerti növényeket ültetett el, és saját dekorációjával díszítette fel a kis kerítéssel is körülvett virágágyásokat, melyekből immár négyet gondoz hetente, és várja a virágmagok szárba szökkenését. 


– Fontos a szépérzékünk szempontjából, hogy vannak ilyen odaadóan gondozott virágos kiskertek, mert az egész lakótelepen ritkaságszámba megy. Nem igazán látok olyat, ahol sok virág lenne egy helyen, legfeljebb egy-két eldugott zugban. Jó lenne, ha minél több helyütt lenne, és egyre szebbé válna a lakótelep – tette hozzá Vörös Veronika. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában