VEDAC-közgyűlés

2022.05.26. 18:00

Szabó Ernő-díjat kapott Bényi-Virág Rita és Darcsi István

Kollégáink, Bényi-Virág Rita és Darcsi István sportújságírók Szabó-Ernő-díjat vehettek át a Veszprém Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) szerdai éves közgyűlésén.

Balla Emőke

Kollégánk, Bényi-Virág Rita (középen) az atléták, a klub sikereiről rendszeresen beszámolt, a sportolókkal jó kapcsolatot alakított ki

Forrás: Nagy Lajos/Napló

A Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskolában tartott éves küldöttközgyűlésen Németh Attila, a VEDAC ügyvezető igazgatója elmondta, a járványhelyzet miatt tavaly és tavaly előtt nem tudták megtartani a beszámolót és a díjátadót, így ezt most teszik meg. Józsa Tamás, a VEDAC elnöke hozzátette, a pandémia idején megerősödött a közösség, mindenki rugalmasan kezelte a feladatokat, az edzések folytatódtak, az egyesület működése, gazdálkodása stabil és kiegyensúlyozott.

Porga Gyula polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, nagy eredmény, hogy a nehéz években az egyesület együtt maradt, egy sportoló sem veszett el. Köszönet jár a gyerekeknek, fiataloknak, amiért nem hagyták abba a munkát és a szülőknek, akik gondoskodtak arról, hogy a gyerekek időben oda érjenek az edzésekre, vitték őket a versenyekre. A VEDAC az ország harmadik atlétikai klubja, a sportolók Veszprém hírnevét öregbítik, emelte ki a polgármester.

A szenior sportolókat – Benes Magdolnát, Gosztolai Máriát, Kósa Zoltánt – Ovádi Péter országgyűlési képviselő jutalmazta, az utánpótlás kategória legjobbjait – Kövér Fannit, Csatári Jázmint, Fekete Júliát, Czeller Gábort – Sótonyi Mónika veszprémi önkormányzati képviselő. Orbán Évát Porga Gyula köszöntötte, a kiváló kalapácsvető visszavonult, a klub most jelképesen a mezét is visszavonultatta. A VEDAC egyetlen háromszoros olimpikonjának Török Krisztán szakmai igazgató adta át a mezét.

A 2020-as és 2021-es beszámolókat követően Szabó Ernő-díjjal jutalmaztak két sportújságírót, akik hozzájárultak a klub megbecsüléséhez, hírnevének öregbítéséhez. A laudációkat Edvy László, a VEDAC elnökhelyettese ismertette. Bényi-Virág Rita húsz éve gyakornokként kezdett dolgozni a Naplónál, előbb külső, majd belső munkatárs lett, sportújságíró, szerkesztő. Az atléták, a klub sikereiről rendszeresen beszámolt, a sportolókkal jó kapcsolatot alakított ki. Darcsi István, a Veszprémi 7Nap sportújságírója, szerkesztője 1995 és 2007 között dolgozott a Naplónál, a megyei és a városi lapban is nagy figyelemmel kísérte a versenyeket, tudósított a VEDAC eredményeiről. A díjakat Józsa Tamás és Szabóné Harlai Katalin, a legendás edző, a díj névadójának özvegye adta át.

 

Címkék#VEDAC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában