Megmérettetések

2022.05.18. 18:00

Több versenyt is rendeztek a Tarczy iskola pedagógusai

A járás diákjai számára változatos versenykínálattal készültek a Tarczy iskola pedagógusai, hogy ezáltal is motiválják a tanulókat a járványhelyzet előtti szint elérésére.

Laskovics Márió

Az anyanyelvápoló verseny 5-6. évfolyamának és 7-8. évfolyamának győztesei: Barkóczi Nóra és Szakács Boglárka

Forrás: iskola

A Tarczy Lajos Általános Iskola ezen tanévben sem tétlenkedett, a pandémia okozta nehézségeket kreatívan megoldva, a korlátozások enyhítése után pedig teljes erőbedobással azon dolgozott, hogy az elmúlt időszakban kényszerűségből kialakult visszahúzódóbb, zárkózottabb helyzetből kibillentse a járás tanulóit és természetesen a pedagógusokat, hiszen a versenyek felkészítésében ők oroszlánrészt vállalnak, tudtuk meg Butiné Kemenczki Anita sajtófelelőstől. – A versenyek rendezése mindig is fontos eleme volt az iskolánk éves programjának, két év után pedig örömmel, és meg nagyobb lendülettel vágtunk neki az egyes megmérettetéseknek – fűzte hozzá.

Bognár Anita, az anyanyelvápoló verseny névadójának lánya, a Petőfi gimnázium igazgatója, a zsűri elnöke és Venczel Csaba, a Tarczy iskola igazgatója
Forrás: iskola

Mint felidézte, az iskola novemberben Pápai járási Bíró Károly rajzversenyt felső tagozatosoknak (a járvány miatt „beküldős” formában, az eredményhirdetés viszont élő közvetítéssel történt Drabant András művésztanár közreműködésével). Februárban Pápai járási angol nyelvi szépkiejtési versenyt tartottak (szintén felsősöknek és online formában a járványhelyzet miatt). Április során Nemzetközi számítógépes rajzversenyt szerveztek 3-8. osztályos diákoknak, Pápai járási Nagy László szavalóversenyt 1-8. osztályosoknak, Pápai járási Bognár József anyanyelvápoló versenyt 5-8. osztályosoknak, valamint Reading in English is Fun címmel Pápai városi angol nyelvi olvasási versenyt 5-8. osztályosoknak két kategóriában. Májusban Pápai járási történelemversenyük volt a felső tagozatosok részére.

Az 5-6. évfolyam két tannyelvű kategóriájának győztes csapata: Kiss Dorina, Lőrincz Dorka és Buti Nóra 5.E osztályos tanulók

– A számítógépes rajzversenyen két ország (Magyarország, Románia), 6 iskola 37 tanulója versenyzett beküldött munkákkal. Az anyanyelvápoló verseny 6 iskola 11 diákja mérkőzött meg. Az angol versenyen 6 iskola 60 diákja vett részt. Külön díjaztuk a két tanítási nyelvű tagozaton tanulókat és a kevesebb óraszámban angolt tanulókat. A történelemversenyen 11 iskola 38 diákja vett részt – tette hozzá Butiné Kemenczki Anita, aki előrevetítette, emellett a szülőkkel való kapcsolattartás és együttműködés érdekében szülők-nevelők bálját rendeznek május 28-án az aulában. A tanévet a hagyományos Tarczy-party, egy vidám, jó hangulatú iskolai szintű vetélkedő, a végzős évfolyam ballagása, majd Erzsébet-táborok zárják.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában