Végig az országon

2022.05.13. 06:50

Toborzó futással népszerűsítik a katonai hivatást

A megye több településén is végighaladt a Toborzó emlékfutás a napokban. A kéthetes programsorozat országosan 219 települést érint, az emlékfutás során bárki csatlakozhat a katonákhoz.

Marton Attila

Az emlékfutás résztvevői haladnak a veszprémi Vörösmarty térre Fotó: Pesthy Márton/Napló

A rendezvény a magyar sport napján kezdődött május hatodikán. A Toborzó emlékfutás célja a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítése, valamint a katonai hivatás, nem utolsó sorban pedig az egészséges életmód népszerűsítése. A Budapestről indult váltófutás során országszerte 1800 kilométeres távot tesznek meg, a kezdeményezésben hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák vesznek részt. Az eseményt kísérő programként Várpalotán, Pápán és Veszprémben is toborzópontot működtetett a honvédség. 
Megyénkbe Fejér megye felől jöttek az emlékfutás résztvevői, majd Várpalota, Öskü, Hajmáskér, Gyulafirátót és Kádárta érintésével érkeztek Veszprémbe. A Vörösmarty téren a világháborús emlékműnél megemlékezést tartottak, ahol beszédet mondott Mits Norbert ezredes, a Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ (MH LMVIK) parancsnokhelyettese. Az emlékműnél koszorút helyeztek el a Veszprémben állomásozó katonai alakulatok, a nyugdíjasklubok vezetői és az önkormányzat képviselője. Az ünnepélyes megemlékezésen közreműködött Káplán György énekművész. A váltófutás résztvevői másnap a megyeszékhelyről Pápára futottak. 
A május 6. és május 20. között megrendezett kéthetes programsorozat hazánkban összesen 219 települést érint, amelynek során bárki csatlakozhat a katonákhoz. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában