Kreativitás

2022.05.13. 14:00

Újabb ötletekkel segítik az EKF-évet a Pannon Egyetem hallgatói

Csütörtökön mutatták be a Pannon Egyetem hallgatói azokat a prezentációkat, amelyeket az egyetem és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében, két témában készítettek.

Horváth Virág

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A Pannon közTérben délelőtt a Kabóca Bábszínházzal közösen végzett munka eredményeképpen a színházi önkéntességről, közönségfejlesztésről, és (marketing) stratégiaépítésről adtak elő a hallgatók angolul, délután pedig arról, hogyan frissítették az EnRich térképeket új, EKF helyszínekkel is: a Várban és környékén, a Belvárosban és a Kolostorok völgyében.

Az „EKF 2023 programok: ötlettől a kidolgozásig” szemináriumi kurzust 2019 őszi szemeszterétől félévente hirdetik meg a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán. Cél, hogy az egyetem bármely szakon tanuló hallgatója egy veszprémi intézménnyel együttműködve az Európa Kulturális Fővárosa programhoz köthető témában készítsen ötleteket és kidolgozott terveket.  Az első kurzus eredményeként született meg a Pannon KözTér dizájnja, illetve az egyetemen hamarosan megújuló zöld kampusz egyes helyszínei. A második kurzus témája a 365 napos Balaton volt, amelynek pilot projektje a Nereus Park Hotel területén zajlott. A harmadik kurzus alatt a Laczkó Dezső Múzeummal a következő négy aktuális téma került kibontásra. 

Forrás: Pesthy Márton/Napló

2022 tavaszán két újabb kurzus indult. Elsőként debütált az angol nyelvű szeminárium, ahol a Kabóca Bábszínház munkatársaival három csapatban magyar és nemzetközi hallgatók dolgoztak együtt a közönségfejlesztés, nemzetközi önkéntesség és a Kabóciádé fesztivál kommunikáció és marketing tevékenység fejlesztésén. Mindhárom téma a fiatalos és nemzetközi megközelítésben is helytálló ötleteket preferálja, hiszen 2023-ban nagyobb figyelem övezi a társulatot is. A magyar nyelvű kurzus során az ENriCH, Tárd fel európai kulturális örökségedet című, Európa a Polgárokért projektben elkészült várostérképet frissítették a hallgatók saját elképzeléseik alapján, új és kedvenc helyszínekkel. Veszprém kulturális, hagyományos és innovatív értékeit és helyszíneit, szabadidős lehetőségeit mutatják be a Légy ott(hon) Veszprémben című fiatalos térképen, amelyet két nyelven fognak a helyi és idelátogató nem csak fiatalok és nem csak 2023-ban használni.

Kővári Edit, a kurzus vezetője, Európa Kulturális Fővárosa egyetemi referens a Napló kérdésére elmondta, a hallgatók nagyon jól teljesítettek, lelkesek és kreatívak voltak, de ami még fontosabb, őszinte, építő jellegű kritikákat, ötleteket tudtak a kurzus végére megfogalmazni a tapasztalataik alapján. – Én azt vallom, hogy kreatívnak nem biztos, hogy születik az ember, hanem azzá válik. Azt látom a kurzusokon is, hogy inspirálják egymást is, a csapat tagjai felhúzzák egymást, illetve a kurzusban együttműködő intézmények nyitottsága is ad egy nagyfokú önbizalmat a hallgatóknak ahhoz, hogy kimondják az ötleteiket, el merjék engedni a fantáziájukat. A kurzus első pár hetében jórészt meg vannak szeppenve attól, hogy itt nem frontális oktatás van, és mit is kell csinálni tulajdonképpen, a kurzus végére viszont nagyon jó ötletek születnek meg. Sokszor nem is gondolná az ember, hogy egy-egy pici ötlet is mekkora hatást tud kiváltani – tette hozzá Kővári Edit.

Forrás: Pesthy Márton/Napló

Minden kurzus egy prezentációval zárul, ahol a hallgatói csapatok a kurzust segítő mentoroknak, VEB2023 projektfelelősöknek és az adott intézmény tagjainak mutatják be munkáikat. Kővári Edit hozzátette, az őszi félévre is vannak már terveik, tovább folytatják a közös munkát, és új hallgatókat is szeretettel várnak a csapatba. A gyakorlatias és innovatív kurzus igazi együttműködés eredménye a város intézményei, a VEB2023 EKF program és a Pannon Egyetem között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában