Forgalomelterelés

2022.05.04. 14:57

Változik a forgalmi rend a 8-as és 82-es út összekötő szakaszának építése miatt

A 8-as és 82-es út összekötő szakaszának építése miatt forgalomterelésre kell számítania a közlekedőknek, tájékoztatott a beruházó a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

Marton Attila

A tervezett kétszer két forgalmi sávos összekötő út az új Budapest úti csomópontból indul és a 82-es főúthoz körforgalmi csomóponttal kapcsolódik a Bedevölgyi kereszteződésben. A kivitelezés a következő hetekben a főutakat is érinti. A 82-es út kettes kilométerszelvénye előtt átereszt építenek, emiatt május 3. és 23. között terelőúton haladhat a forgalom félpályás jelzőlámpás tereléssel. A reggeli – 6 és 9 óra között – és a délutáni – 16 és 18 óra között – csúcsidőszakokban jelzőőr irányítja a forgalmat. A 82-es úton kétszer egy sávon biztosított lesz a közlekedés a körforgalom építése, május 24. és november 15. között. Ugyanakkor Veszprém felől nem lehet behajtani ebben az időszakban a Bedevölgyi utcába, a közlekedőknek ehhez a kádártai körforgalomban kell visszafordulniuk. A buszforgalom biztosítására ideiglenes buszperonokat építenek ki, tájékoztatott a beruházó. A körforgalom építésének idejére a 82-es úttal párhuzamos kerékpárutat 750 méter hosszú szakaszon lezárják, és a biciklis forgalmat a 82-es útra terelik. A munkálatok miatti kellemetlenségekért elnézést és a közlekedők megértését kéri a beruházó és a kivitelező. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában