2022.06.29. 20:00
Az egészségügyi dolgozókat ünnepelték Veszprémben
Kinevezéseket és elismeréseket adtak át a Csolnoky Ferenc Kórház több munkatársának a Semmelweis Ignác születésének 204. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen szerdán a Petőfi Színházban.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Semmelweis-díját Reitnerné Tóth Erzsébet, a traumatológiai centrum vezető asszisztense (középen) vehette át
Fotó: Pesthy Márton/Napló
Porga Gyula polgármester (Fidesz–KDNP) köszöntőjében arról beszélt, a ma élő generáció tagjai közül szinte senki sem gondolta korábban, hogy egy világszintű krízis érinti majd az életében. Hozzátette, a koronavírus-járvány időszakát azért vészelhettük át, mert voltak olyanok, akik ebben a bizonytalanságban stabilitást adtak, mint a Csolnoky kórház dolgozói. – Biztosak lehettünk benne, hogy a veszprémi kórház dolgozói mindent megtesznek értünk, hogy mielőbb kikerüljünk a bajból – fogalmazott a polgármester, aki köszönetet mondott a kórház dolgozóinak, hogy hűségesek maradtak hivatásukhoz és közösségükhöz.
Töreki-Vörös Ibolya, a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója Semmelweis Ignác példája kapcsán a közös gondolkodás és a betegellátási egységek közötti összhang fontosságát, valamint a társszervekkel való együttműködés jelentőségét hangsúlyozta. Leszögezte, a legfontosabb cél az intézmény és a betegellátás működőképességének megtartása, valamint a humánerőforrás biztosítása. Megjegyezte, a kórház vezetése elkötelezett az intézmény diagnosztikai és infrastrukturális fejlesztése mellett, végül köszönetet mondott a kórház dolgozóinak önzetlenségükért és alkalmazkodóképességükért.

Forrás: Pesthy Márton/Napló
Az ünnepségen elismeréseket és kinevezéseket adtak át. Az év szakdolgozója díjat Takács Árpádné, a Képalkotó Diagnosztikai Centrum szakasszisztense vehette át Horváth Ferenc Károlyné ápolási igazgatótól. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Semmelweis-díját Reitnerné Tóth Erzsébet, a traumatológiai centrum vezető asszisztense vehette át Stáhlné Tausz Katalintól, a szervezet területi vezetőjétől. Az Év Közössége elismerést két kórházi szervezeti egységnek ítélték oda: a díjat a Képalkotó Diagnosztikai Centrum, valamint a Beszerzési és Logisztikai Osztály dolgozói csapata érdemelte ki. A rendezvényen főorvosi kinevezését vehette át Bálint Katalin szemész és Rencsik Annamária belgyógyász, gasztroenteorológus. Főigazgatói dicséretben részesült Imre Piroska, a Neurológiai és Stroke Osztály osztályvezető főorvosa, Czene-Szabó Melinda, általános gazdasági igazgató-helyettes és Palcsik-Hajdár Hajnalka, az Ápolási Igazgatóság titkárságvezetője. Orvosigazgatói dicsérettel ismerte el a kórház Gyuris Anita szakorvosnak, a Belgyógyászati Centrum munkatársának kiváló szakmai teljesítményét. Töreki-Vörös Ibolya adjunktusi kinevezéseket is átadott, valamint a kórház munkatársai közül többen ápolási igazgatói és gazdasági igazgatói dicséretben részesültek. Az ünnepségen a Petőfi Színház művészei adtak musicalgálát.