Eredmények

2022.06.27. 11:06

Időközi választások eredményei Veszprém megyében

Hétvégén megyénk több településén tartottak időközi polgármester- vagy helyiképviselő-választást.

Kovács Erika, Marton Attila, Tóth B. Zsuzsa, Tisler Anna

Fabó Péter lett a polgármester Balatonalmádiban – közölte Fábián László, a Helyi Választási Bizottság (HVB) elnöke. Elmondta, a választásra jogosultak 27 százaléka jelent meg, első helyen Fabó Péter (Fidesz–KDNP) végzett 63 százalékkal, második Bercsényi László (független) jelölt lett, 32 százalékkal. Harmadik helyen végzett Csontos Dávid Péter, a negyedik Kutassy József, akit Hegyi Ilona követett.

Dörgicsén Pflanzner Sándort (független) választották polgármesternek – tudtuk meg Sokhegyi Ervinnétől, a HVB elnökétől.
Lovason Fazekas Gábor Zoltán (független) lett a falu polgármestere, ahol megválasztották a képviselőket is: Sárdi Máté 122, Fehérné Kiszlinger Anett 106, Simon Róbert 104, Pintér Kornél pedig 94 szavazatot kapott. 

Mecsériné Róka Erzsébet, a lovasi szavazatszámláló bizottság elnöke elmondta, 28,44 százalékos volt a részvétel. Litéren a független Osváth Örs nyerte az időközi polgármester-választást. Tavaly ősszel feloszlatta magát a képviselő-testület, ezért írták ki az időközi választást. A vasárnapi voksoláson a szavazásra jogosult 1784 állampolgár több mint 53 százaléka, 957 lakos járult az urnához – közölte kérdésünkre Bencze Éva, a helyi választási iroda vezetője. A legtöbb voksot, 423-at Osváth Örs független polgármesterjelölt kapta, a szavazatok közel 45 százalékát begyűjtve. Kihívói közül a korábbi polgármester, a szintén független Varga Mihály kapta a legtöbb szavazatot, 395-öt (41,6 százalék). A választók mintegy 14 százaléka, 131 litéri szavazott Szőnyegh Imre független jelöltre. A választók hat képviselőt is megválasztottak az időközi szavazáson. 

Balatonederics új polgármestere a vasárnap esti, még nem ellenőrzött adatok szerint Németh László, az érvényes szavazatok 72 százalékát kapta a korábbi polgármesterrel, Papp Jánossal szemben.

Magyarpolányban nagy fölénnyel nyert Grőber József korábbi polgármester. A még nem ellenőrzött adatok alapján a választópolgárok 63 százaléka jelent meg a választáson, ami kiemelkedő részvétel.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában