Közösségi tér

2022.06.30. 12:00

Újabb mérföldkő Iszkáz életében

Újabb mérföldkőhöz érkeztünk Iszkáz történetében - fogalmazott a hétvégi átadási ünnepségen Cseh József, a település polgármestere.

Juhász-Léhi István

Ünnepélyes keretek között avatták fel a közösségi rendezvényteret

Forrás: Iszkáz Önkormányzat

Ünnepélyes keretek között avatták fel a közösségi rendezvényteret

Forrás: Iszkáz Önkormányzat

Mint mondta, ez a mérföldkő a fedett szabadtéri színpad, közösségi rendezvénytér avatása, amely azt az utat jelöli, amelyen az eddigi, a közösség érdekeit szolgáló fejlesztések sorával elindultak.
Örömét fejezte ki, hogy a régi iskola, vagyis a ma többfunkciós közösségi térként szolgáló épület felújítása után egy újabb közösségi teret adhattak át a falu lakosságának.
 - Az elmúlt évek pandémiás helyzete és a jelen nehézségei is egyre inkább azt mutatják, hogy meg kell tanulnunk újra magunkra és embertársainkra figyelni, ezáltal közösségként működni, hisz közösség nélkül az emberiség ereje töredéke csupán. Valahová tartozni mindig jó érzés, hiszen közösségben megértésre, együttérzésre és segítségre találhatunk. Ezen beruházással ezt a célt szeretnénk szolgálni - mondta Cseh József, aki hozzátette, az új építményt nemcsak a falunapokon szeretnék hasznosítani, hanem üdvözölné, ha a település közösségei is bármikor igénybe tudnák venni.
További terveik között szerepel a közösségi rendezvénytér kibővítése egy piactérrel, amelynek támogatói okiratát már megkapták, a kivitelezés hamarosan elkezdődhet.
Megtudtuk azt is, hogy a fejlesztés és a rendezvény egyes elemeit a Gemara SK Vidékfejlesztési Egyesület által kiírt pályázat tette lehetővé, amely során közel 5 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült az önkormányzat. Ugyanakkor a közel 43 négyzetméter alapterületű térköves közösségi tér építésének teljes költsége több mint 6 millió forintba került.
Az eseményen részt vett Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselője, Szarka Gyula, a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője, Horváth Zoltán, a Gemara SK Vidékfejlesztési Egyesület elnöke, és a kivitelező képviselői.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában