Alapkiképzés

2022.06.10. 20:00

Ünnepélyes katonai esküt tettek Veszprémben

Hathetes alapkiképzésük befejeztével negyvenegy honvéd tette le ünnepélyes katonai esküjét Veszprémben pénteken, a Kossuth laktanya alakuló terén. Ez a hagyományok szerint a hivatásos és szerződéses állomány alapkiképzésének zárórendezvénye.

Juhász-Léhi István

Forrás: Pesthy Márton/Napló

Barta Sándor ezredes, az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ törzsfőnöke ünnepi beszédében kiemelte, egy katona életében kevés felemelőbb élmény van, mint az, hogy a minden embernek legdrágább kincs, az élet feláldozását is magába foglaló fogadalmának megtételével felesküdjön a hazájára és népére.

- Felemelő, mert elöljárói és bajtársai előtt teheti meg mindezt, felkészültségének és elhivatottságának tanújelét adva - hangsúlyozta Barta Sándor. - Az eskü, amit elmondtak a hazáról, a nemzetről, a magyar emberekről, az ő békéjükről, biztonságukról, és annak védelméről szól, aminek most az élére álltak. Olyan esküt tettek, amiben azt vállalták: ha a helyzet úgy kívánja, a legfontosabb dolgot, az életüket is hajlandóak feláldozni a hazáért, a nemzetért, a bajtársaikért. 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy súlyos fogadalmat tettek és katonai esküjük egy életre szól. Ugyanakkor csatlakozva a Magyar Honvédség nagy családjához egy szép, állandó megmérettetéssel járó életpályát választottak az esküt tett egyenruhások.

- Azonban mindezzel együtt sem lesz könnyű az az út, amire most katonaként ráléptek - fogalmazott az elöljáró. - Csak akkor érdemes végig menni rajta, ha komolyan veszik, és derekasan helytállnak. Ezzel tartoznak hazájuknak, amelynek védelmére felesküdtek, tartoznak a Magyar Honvédség közösségének, aminek az egyenruháját viselik és mindenekelőtt tartoznak önmaguknak. Ez egy nagy és nemes kihívás, amiért érdemes végig menni a választott úton.

Az ezredes más mellett arra kérte a honvédokat, hogy mutassanak példát bajtársaiknak, a nemzetnek hazaszeretetből, a haza iránti elkötelezettségből és hűségből. 

Az ünnepségen csapatérem elismerésben részesült Nagy Zsolt zászlós, míg oklevelet vehetett át Gera Csaba főtörzsőrmester, Hajagos Marcell közkatona, és Nagyné Horváth Csilla ömt százados.

Az eseményen több katonai vezető mellett részt Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában