Sikeres pályázat

2022.07.01. 10:00

Falugondnoki busszal gyarapodott Adásztevel

Fodor Béla, Adásztevel polgármestere és Kovács Zoltán országgyűlési képviselő adta át csütörtök délután a település új falugondnoki buszát.

Polgár Bettina

Fodor Béla és Kovács Zoltán (középen, balról jobbra) a falubusz átadóünnepségén

Fotós: Polgár Bettina/Napló

Fodor Béla és Kovács Zoltán (középen, balról jobbra) a falubusz átadóünnepségén

Fotós: Polgár Bettina/Napló

Fodor Béla kiemelte, 2021 júniusában nyújtottak be pályázatot a Magyar falu program keretein belül falugondnoki busz beszerzésére, a pályázat sikeres eredményéről pedig a tavalyi falunapon értesültek. – A falunap mindig ünnep, de így az ünnepségünket még szebbé tette ez az örömhír – fogalmazott a polgármester. 

Mint mondta, a jármű megvásárlására mintegy 14,4 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek és a járművet 2022 májusában vehették át a kereskedő Császár Kft.-től. – Ezzel minden adottá vált ahhoz, hogy a falugondnoki szolgáltatásunkat elindíthassuk, és a településünket komfortosabbá, élhetőbbé tegyük, illetve egy új szolgáltatást biztosítsunk minden korosztály számára – jegyezte meg Fodor Béla. 

Kovács Zoltán köszöntőjében felelevenítette az elmúlt évek adászteveli fejlesztéseit. Rámutatott, a falubusz beszerzése az egyik legnépszerűbb pályázati cél a kistelepülések számára.  

Az országgyűlési képviselő elmondta, a 2800 település - mely jogosult volt a Magyar falu programban pályázni – jelentős része falubuszra pályázott. Hozzátette, országosan megközelítőleg 1200 pályázat nyert, több mint 17 milliárd forint értékben vásároltak buszokat a falvak számára. – Veszprém megyébe megközelítőleg 70 falubusz érkezett 2019 és 2022 között, egymilliárd forint értékben. Ezeknek közel a fele, 32 falubusz jutott a környékre 466 millió forint értékben –  emelte ki Kovács Zoltán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában