Átadó

2022.07.08. 18:00

Foglalkoztatás, amely az embert emberré teszi

A Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye telephelyén átadták a felújított foglalkoztató épületet és kültéri fitneszparkot Lesencetomajon.

Tóth B. Zsuzsa

A nemzeti színű szalagot Hannich Ferenc, Csizi Péter, Horváthné Szabó Andrea a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Megyei Kirendeltség igazgatója, Navracsics Tibor és Simon Attila a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója vágta át

Forrás: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében megvalósított fejlesztések avatási ünnepségén Csizi Péter a Belügyminisztérium helyettes államtitkára arról beszélt, hogy 2010 óta nagyon kevés gyermek nevelkedik intézményben, és egyre többen jutnak munkához sérültként, megváltozott munkaképességűként. - A munka nem csak az egészségesek kiváltsága, hanem mindenkié és több, mint pénzkereseti lehetőség. A munka a társadalomhoz, a közösséghez való tartozást is jelenti. Amikor megváltozott képességű munkavállalók foglalkoztatásáról beszélünk, fontos megjegyezni, hogy ezt a munkát oda kell vinni, ahol az ő lakókörnyezetük van. Az elmúlt időszakban többszáz munkahelyet tudtunk teremteni nem csak az ellátottaknak, hanem a környékben élő megváltozott munkaképességű munkavállalóknak is. Itt, Lesencetomajon olyan papíripari termékeket állítanak elő, amelyeket a legismertebb üzletekben vásárolhatunk országszerte – mondta a helyettes államtitkár.

A foglalkoztatóban folyó munkát Csizi Péter, Navracsics Tibor és Simon Attila is megtekintette
Forrás: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Navracsics Tibor országgyűlési képviselő, területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter emlékeztetett, hogy az állam egyik fontos szerepe, hogy odafigyeljen azokra, akiknek nincs annyi erejük, esélyük részt venni ugyanúgy a társadalmi életben, mint az erőseknek, szerencsésebbeknek. – Az állam igazi feladatának is nevezhetjük ezt. Egy állam minőségét az határozza meg hogy mennyire tud odafigyelni azokra, akik kiszolgáltatottak, akik nem tudnak saját maguknak életkörülményeket, karriert választani. A 60-as, 70-es évek szociális intézményeiben gyakran egészségtelen körülmények között tartották azokat, akik rászorultak arra, hogy mások foglalkoztassák őket. 1990 óta a magyar állam egyre inkább odafigyel azokra, akiket hajlamosak vagyunk a hétköznapi életünkön kívül látni, pedig a teljesítményük egyértelműen megmutatja, hogy ugyanolyan értékűek és nem termelnek kevesebbet, mint mi, csak kicsit más az életük. Ezért is fontos, hogy megnyithatunk egy ilyen épületet. Talán lassan maga a 
kastély is visszanyeri eredeti pompáját és meg tudjuk őrizni, hogy ne magánjavakat szolgáljon, hanem a közösségé maradjon, hogy aki itt él ne csak otthonosan érezze magát, hanem minőségibb életkörülmények között teljen az élete. Ezzel talán az ország is élhetőbbé válik – mondta a miniszter.

Navracsics Tibor miniszter szerint egy állam minőségét az határozza meg hogy mennyire tud odafigyelni azokra, akik kiszolgáltatottak
Forrás: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Hannich Ferenc az integrált intézmény vezetője a projekteket ismertetve elmondta, hogy nagy dolog, hogy a részlegintézményben sikerült felújítani a foglalkoztatót és elkészült a kondipark. – Széles körű szociális feladatot látunk el az intézményben, a filozófiánk, hogy a munkát nem a falak határozzák meg, hanem hogy azok között milyen szakemberek dolgoznak. Erre az intézményre büszkék vagyunk, remek csapat dolgozik itt együtt, örömmel, végzik a fejlesztő foglalkoztatást, amely az embert emberré teszi – mondta az intézményvezető és megköszönte a dolgozók munkáját.

Navracsics Tibornak Hannich Ferenc mutatta be a foglalkoztatottak munkáiból rendezett kis kiállítást
Forrás: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az épületet Szabó Zoltán atya áldotta meg, majd a nemzeti szalag átvágása után a résztvevők megtekintették azt.

Szabó Zoltán atya áldotta meg a foglalkoztató felújított épületét
Forrás: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az eseményen a lesencetomaji intézmény lakói és dolgozói közreműködtek zenés, táncos előadásukkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában