2022.07.06. 14:08
Háború elől menekülő gyerekek nyaralnak a Balatonnál
Úgy döntöttünk a karitatív szervezetekkel közösen, hogy hatvanmillió forintból több mint 1000 embert táboroztatunk, illetve üdültetünk a nyáron - fogalmazott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke tájékoztatójában Balatonakaliban, ahol kárpátaljai magyar és ukrán menekült gyerekek nyaralnak a Katolikus Karitász táborában.

Fotó: Nagy Lajos/Napló
- Mindennek az alapja az emberiesség és az odafigyelés, ennek jegyében mindent megadunk az ukrajnai háború elől menekülőknek és a Kárpátalján élőknek - mondta Soltész Miklós államtitkár. Hozzátette, ez érinti egyebek mellett a szállást, az iskolát és a nyári táborokat is. Utóbbiakban cél, hogy azok a gyerekek, akik megélték a szörnyű időszakot, nyaralhassanak egy-egy hetet. Az államtitkár kiemelte, a Katolikus Karitász országszerte egész nyáron táboroztat, mások mellett kárpátaljai és ukrán gyerekeket is. Elmondta, hazánkba a háború elől menekülve eddig több mint 820 ezer ember érkezett, ebből 140 ezernél is többen kértek és kaptak ideiglenes tartózkodási engedélyt. A segítségpontokon mintegy 400 ezer ember kapott támogatást. – Mindent megteszünk a menekültekért, a magyar emberek békességéért, ezért nem vagyunk hajlandók sem fegyvert, sem katonát vinni, illetve átengedni Magyarországon a háború sújtotta területekre, de a humanitárius területeken mindent megad és megtesz az ország a háború elől menekültekért.

A gyerekeket Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke, a Katolikus Karitász elnöke, Grexa Liliana, az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólója, aki meséskönyvet és csokoládét hozott a gyerekeknek, valamint Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója köszöntötte, majd Spányi Antal megáldotta a tábort és a táborozókat.
A köszöntőkben egyebek mellett elhangzott, köszönet illeti Magyarországot, illetve a kormányzatot, valamint a karitatív szervezeteket, ugyanis mindent megtesznek a háborús menekültekért, akiket szeretettel fogadnak. Így a Katolikus Karitász ezen a nyáron, tíz héten keresztül mintegy 3600 gyermek táboroztatásáról gondoskodik. A gyerekek szüleikkel együtt remélhetőleg mielőbb visszatérhetnek a békés Ukrajnába. Ebből az alkalomból a gyerekek magyar és ukrán nyelven dalokkal köszöntötték a megjelenteket.
Háború elől menekülő gyerekek nyaralnak a Balatonnál
Fotók: Nagy Lajos/Napló