Az ügyfelek szolgálatában

2022.07.02. 15:30

Harmadszor nevezték ki a kormányhivatal élére Takács Szabolcsot

A napokban vette át harmadik kormánymegbízotti kinevezését Takács Szabolcs. A Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetőjével az utóbbi nyolc évben elért eredményekről és a jövőre vonatkozó terveiről is beszélgettünk.

Marton Attila

Takács Szabolcs Fotó: Pesthy Márton/Napló

Fotó: Pesthy Márton

2014 és 2018 után harmadszor nevezték ki kormánymegbízottnak Takács Szabolcsot, a kinevezési oklevelet Orbán Viktor miniszterelnöktől vette át a Karmelita kolostorban. A kormányhivatal legfontosabb célját abban látja, hogy a feladatellátás minél magasabb szintű legyen, és az állampolgárok, gazdasági szereplők elégedettek legyenek a hivatalaikban kapott szolgáltatásokkal. Takács Szabolcs kiemelte, az ügyfél-elégedettségi mutatóik pozitív visszajelzéseket tükröznek. Hozzátette, a területi közigazgatás szervezetét igyekeznek minél hatékonyabban és gazdaságosabban működtetni. Az időszak elején működő 85 egység helyett mára 55 helyszínen vannak jelen – amellyel 750 millió forintot takarítottak meg az utóbbi nyolc évben –, és a működési költségeket csökkentették a 26 ingatlanjukat érintő energetikai felújításokkal. A kormánymegbízott az elmúlt évekből két nagy fejlesztést emelt ki: a veszprémi Egyetem utcában megépült az Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály új épülete, míg idén a Balatonfüredi Járási Hivatal épülete készült el. Szintén fontos eredménynek tekinti a kormányhivatal első embere, hogy a 14 kormányablakban folyó ügyintézést két kormányablakbusz segíti, amely a kistelepüléseken élőknek teszi lehetővé, hogy helyben intézzék ügyeiket. A kormánymegbízott elmondta, a gazdasági szereplőket hatósági tevékenységgel, engedélyezési eljárásokkal segítik, amellyel közvetve a gazdaságélénkítéshez is hozzájárulnak. Tavaly több mint négyezer gazdának közel 18 milliárd forint agrártámogatást fizettek ki, a pályázatok és kérelmek elbírálását és ellenőrzését az Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályuk végezte. A veszélyhelyzet 2020. márciusi kihirdetése után a megyei védelmi bizottság elnöki feladatait a kormánymegbízott látta el. Takács Szabolcs összefoglalóan elmondta, Veszprém megye jól vizsgázott a járvány alatt, köszönhetően az egészségügyi intézmények, a kormányhivatal, valamint a katonai és rendvédelmi szervek összehangolt tevékenységének. – A kormány aktív partnerei voltunk az általa létrehozott Gazdaságvédelmi Akcióterv végrehajtásában, amelynek köszönhetően hozzájárultunk a munkahelyek megtartásához, a családok megélhetésének biztosításához, és támogattuk a megye gazdasági szereplőinek további aktív működését. A járvány végét követően a Gazdaság-újraindítási Akcióterv keretén belül a gazdaság stabilitásának megtartását kívántuk elérni a vállalkozások humánerőforrásának megőrzésével. A megye gazdasági teljesítőképességét nagyban meghatározza a foglalkoztatottság alakulása, ezért kiemelten fontos számomra, hogy az álláskeresők számát a lehető legalacsonyabb szintre csökkentsük – emelte ki a kormánymegbízott.

Az ügyfélforgalom a járvány hatására visszaesett, és részben az elektronikus térbe helyeződött át. Míg 2019-ig évente mintegy másfél millió volt az ügyfelek száma – akik közül minden második lakos személyesen kereste fel a kormányhivatal szervezetéhez tartozó egységet –, addig a járvány éveiben a személyes ügyfélforgalom száma mintegy 300 ezerrel csökkent. Ez ma sem tért vissza, amely a kormánymegbízott véleménye szerint az elektronikus ügyintézés gyors fejlődésének köszönhető. A digitális fejlesztések, az elektronikus ügyintézési lehetőségek bővítése egyre nagyobb hangsúlyt kap, igazodva az ügyfelek igényeihez. A tudásalapú működés, a folyamatok minél szélesebb körű automatizálása a bürokráciacsökkentés egyik alapja, ezért arra buzdít mindenkit, hogy vegye igénybe ezeket a szolgáltatásokat.

Takács Szabolcs kitért rá, hogy az elmúlt időszakban a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (KÖFOP) keretein belül megvalósult a területi közigazgatás humánerőforrás képzése, amelynek során több tízezer kormánytisztviselő szakmai fejlesztésére adott lehetőséget. A projekt vezetése a Miniszterelnökséggel konzorciumban a Veszprém Megyei Kormányhivatal feladata volt.

Takács Szabolcsot a következő időszakra vonatkozó terveiről is kérdeztük. – A feladatellátásunknak az állampolgárok és a gazdasági társaságok igényeihez kell igazodnia a jövőben is. Nagyon fontosnak tartom, hogy tovább javítsuk az ügyfélterek komfortfokozatát és az ügyintézők munkakörülményeit, például ahol ez még hiányzik, klimatizálással. A humánerőforrás biztosításakor arra törekszünk, hogy az ügyfelek elégedettek legyenek, így a megfelelő képesítéssel és szaktudással rendelkező, felkészült ügyintézőkre van szükségünk – fogalmazott. A kormánymegbízott arról is beszélt, a megyében és Veszprémben számos fejlesztés van folyamatban, amelyeknél a kormányhivatal engedélyezési hatóságként lép fel, míg a Balaton-felvidéken a fővároshoz hasonlítható a beruházási kedv. – A hivatalban egy új működési formát is bevezetünk a közeljövőben, amely azt a célt szolgálja, hogy a különböző szervezeti egységek munkája még összehangoltabb és hatékonyabb legyen. Az egyik főosztály vezetője fogja betölteni ezt a koordinátori szerepet – mondta el a kormánymegbízott.

Takács Szabolcs május elejétől az Országos Vadgazdálkodási Tanács elnöki tisztét is betölti. – A vadászat régi szenvedélyem, a poszt betöltésére a felkérést Nagy István agrárminisztertől kaptam a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ajánlására, a tanács pedig elnöki feladatokkal bízott meg. A testület legfőbb feladata a törvényelőkészítés, és a vadgazdálkodási társaságok igényeinek összehangolása. A következő időszakban szeretnék eljutni minden megyei vadgazdálkodási tanács ülésére, hogy jobban megismerjem a munkájukat, igényeiket. Remélem, hogy a közös munkánk eredményeként a vadgazdálkodási ágazat működését tovább tudjuk javítani – tette hozzá Takács Szabolcs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában