Emlékünnepség Kemeneshőgyészen

2022.07.03. 11:30

Potápi Árpád János: Élni és dolgozni kell azért, hogy Magyarország is éljen

A nemzeti összetartozás jegyében szerveztek emlékünnepséget Kemeneshőgyészen. A résztvevőket Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Kovács Tamás, a település polgármestere köszöntötte.

Polgár Bettina

Fotó: Penovác Károly/Napló

Potápi Árpád János kiemelte, élni és dolgozni kell azért, hogy Magyarország is éljen, ezért is nevezték el az idei évet a cselekvő nemzet évének. – Vezérelvünk, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Ez a felelősségtudat a nemzeti összetartozás alapja. Ennek szellemében támogatásainkat és programjainkat minden magyarok által lakott településre, és minden magyar közösségbe eljuttattuk a Kárpát-medencében – hangsúlyozta.
Mint mondta, világszerte 300 ezer magyar gyermek számára tették lehetővé a minőségi anyanyelvi oktatást. - A bölcsődétől az egyetemig olyan intézményrendszert hoztunk létre, amely segíti a szülőföldön való megmaradást. Ennek része az a 145 tangazdaság és tanműhely is, amellyel megerősítettük a külhoni szakképző intézményeket. A megszerzett tudás versenyképessége érdekében 3500 vállalkozásfejlesztési projekt megvalósítását is támogattuk – fűzte hozzá.
Megjegyezte, emellett a Határtalanul! programban már csaknem 500 ezer magyar diák kirándult valamely külhoni régióban, valamint a Kárpát-medencei testvértelepülési hálózat is segíti a személyes kapcsolatok ápolását, épülést.
Potápi Árpád János úgy fogalmazott, a nemzeti összetartozás napja nem gyásznap, ezen a napon emlékezünk a nehézségekre, de közben elkötelezzük magunkat a cselekvésre is: nem hagyjuk, hogy Trianonnal lezártnak tekintsék a magyarok sorsát és történelmét.

Kovács Tamás, Kemeneshőgyész polgármestere kifejtette, a nemzeti összetartozás napja idén egybeesett a pünkösdi hétvégével, a csíksomlyói búcsúval, ahova testvértelepülésük, Csíkcsicsó község polgáraival együtt zarándokoltak el, két héttel később pedig felvidéki testvértelepülésükön, Nyárasdon koszorúzással emlékeztek az 1849-es csatára. Ezért döntöttek úgy, hogy később, július 2-án tartanak főhajtást Kemeneshőgyészen, testvértelepüléseik delegáltjaival.
Bacsó László, Nyárasd polgármestere ugyancsak köszöntötte a résztvevőket, majd Kovács Zoltán országgyűlési képviselő részvételével koszorút helyeztek el a Trianon-emlékműnél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában