Csaknem fél évszázada toboroz, szervezi a véradást Szabó Gáborné

– Tizennyolc éves voltam, amikor belecsöppentem: édesanyám mondta, fiatal vagy, fuss ide, fuss oda, csináld ezt, meg azt, vidd el, leányom, a csomagokat azoknak, akik nem tudtak eljönni az idősek napi ünnepségre. Aztán egy idő után rám maradt minden teendő, megtetszett a munka. Tősgyökeres nagyesztergári vagyok, családunkat és engem is mindenki ismer. Férjemmel 1975-ben esküdtünk meg, onnantól kezdve ő is segített nekünk. Amikor édesanyám leköszönt, én lettem a vöröskeresztes alapszervezet titkára, ő pedig az elnök – emlékezik a kezdetekre Szabóné. 
Régen úgy lehetett valaki vöröskeresztes tag, ha megvásárolta a bélyeget. Ehhez Jutka házról házra járt, toborozott, 15–20 éven keresztül 170 tag volt az ezret alig meghaladó lélekszámú kis faluban, ami igen kimagasló létszám. Az ő feladata volt a Családi Lap 150 példányának eladása is minden hónapban. A bevétel náluk maradt részéből finanszírozták az idősek napi ünnepségeket. Jutott belőle jótékonysági ajándékcsomagok összeállítására is, amelyeket a házaspár házhoz vitt azoknak, akik nem tudtak az összejövetelen részt venni. 
– Az idős emberek tiszte- letére rendezett megemlékezések összefogással valósulhattak meg. Vállalkozókat kerestünk fel, pár száz forint akkor nagy pénz volt számunkra. Kaptunk tárgyi felajánlásokat is. Mindig jó kapcsolatom volt a falu vezetőivel, az utóbbi időben a települési és a német kisebbségi önkormányzat is támogatja az immár hagyományos őszi idősek napi rendezvényünket. Megvendégeljük a résztvevőket, van sütemény, műsor, zene, tánc – sorolja. 
Sok megyei és zirci vöröskeresztes vezetővel dolgozott együtt a kezdetektől, szeretettel említi M. Tóth Antalt, az Országos Vérellátó Szolgálat Veszprémi Regionális Központjának igazgató főorvosát, aki rendszeresen járt ki hozzájuk. Munkáját az utóbbi években Magyar Lászlóné vöröskeresztes megyei koordinátor, területi vezető segíti. Az egykori bélyegrendszert az éves tagdíj váltotta fel, Jutka járja a falut, tagokat toboroz, azt mondják róla a falubeliek, ha kidobják az ajtón, visszamegy az ablakon. Folyamatosan látogatja az idős embereket, órákat elbeszélget velük. 
– Szeretem az embereket, ezt a munkát csak így lehet csinálni. Szívügyem a véradás is, megszólítom az embereket, hogy jöjjenek, mert kell a vér rászoruló beteg embertár­sainknak. A házunk előtt van a buszmegálló, sokszor kiszólok az ott várakozóknak, figyeljetek, délután véradás, ne felejtsétek el, gyertek el. Ez így működik. Kihúztuk magunkat, amikor Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke Csaba Ferenc polgármester meghívására nálunk járt, elismerően szólt kis falunk kiemelkedően szép számú vöröskeresztes tagságáról – meséli. 
Ugyancsak büszkék vele együtt a nagyesztergáriak, hogy a Magyar Vöröskereszt Csaba Ferenc javaslatára alapította meg 2007-ben a „Humanitárius település” címet. Fő célja a Magyar Vöröskereszt eszmeiségét, alapelveit tiszteletben tartó, a célok megvalósításában aktívan részt vevő közösségek, önkormányzatok elismerése. Nagyesztergár is elnyerte a címet, most megújítását tervezik. 
Jutka ma is szívvel-lélekkel végzi a vöröskeresztes önkéntes munkát, és csinálja, ameddig egészségi állapota engedi. Szervezi a véradásokat, az idősek napi ünnepséget, régebben a tüdőszűréseket. Családja támogatja, segíti ebben. Lányuk, Julcsi egészségügyi dolgozó, a zirci Erzsébet-kórházban ápolónő, vejük, István a csomagok kiszállításában segít. Unokája, Kitti okos lány, kitűnő tanuló, orvos szeretne lenni. Őt is korán „megfertőzte” nagyanyja, amikor kisiskolás volt, gyakran kérdezte tőle: mama, megyünk „bélyegezni”?