Magyar Falu Program

2022.08.06. 20:00

Komoly összefogás eredménye - Urnafalat és utat avattak Kisapátiban

A Kisapáti Vigasságok Falunap keretében avatták fel a temetőben az urnafalat és a Szent György-hegyen elkészült aszfaltos utat.

Tóth B. Zsuzsa

Az út avatása után a megújult szakaszon hordót gurított végig Kiss Imre és Navracsics Tibor

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az avatási ünnepségen beszédében Navracsics Tibor miniszter, országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy egy falu jövőjét nem csak a lélekszáma dönti el, hanem talán sokkal inkább az, hogy az ottaniak tudnak-e közösséget alkotni, egymás mellett élni. – Mennyire ápolják az adott település hagyományait, emlékeznek-e hagyományaikra és az eltávozottak élő részei maradnak-e a település múltjának. Ilyen szempontból nem csak az élők egy közösségnek a tagjai, hanem azok is, akik korábban ott éltek, akikre a maiak emlékeznek, megjelennek a történetekben. Hiszen nem akkor hal meg egy ember, amikor befejezi földi pályafutásáét, hanem amikor már nem emlékeznek rá. Ezért fontos lépés az urnafal ahhoz, hogy Kispáti erős közösségként létezzen. Azzal segítjük megőrizni az itt éltek emlékét, a következő nemzedékek megismerhetik őket, ezáltal Kisapáti a jövőnek is megmarad. A Magyar Falu Program legfontosabb küldetése, hogy segítsen a falvaknak abban, hogy megőrizzék múltjukat, közöségüket, hagyományaikat a jövőnek – mondta a miniszter.  

Kiss Imre polgármester leszögezte, hogy az urnafal komoly összefogásnak köszönhető. A létesítését lakossági kezdeményezés előzte meg. – A kérést követően a Magyar Falu Program keretében lehetőség nyílt pályázni a kivitelezésre, 5.1 millió forintból készült el a temetői urnafal – mondta a polgármester és megköszönte a kormány, a kivitelező, a helyi vállalkozók és lakosok segítségét.  

A Szent György-hegyre felvezető, mostanra felújított aszfaltos út avatása kapcsán a miniszter gratulált és hangsúlyozta, hogy nem csak a helyben élők életminőségét javítja a jobb út, hanem vonzóbbá teszi a településre látogatók számára is a községet. A hegy ezen oldala talán kevésbé ismert, mint a hegymagasi oldal, ugyanakkor a turistaház is könnyebben megközelíthető így. Jövőbemutató a fejlesztés tehát.  

Kiss Imre és Navracsics Tibor adta át az urnafalat 
Forrás: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A polgármester szerencsésnek nevezte a napot, amelyen két avatást is tarthatnak. Szólt arról, hogy az út két szakaszának felújítása két pályázati támogatással, a Zártkert és a Magyar Falu Programok támogatásával készült el, több, mint húsz millió forintból. A felújítás folytatódik, hiszen összességében több, mint húsz kilométer hosszúak a hegyi utak a településen.        

Az ünnepség végén Tiszta Zsolt állandó diakónus szentelte fel a létesítményeket.  

A Falunap ünnepélyes megnyitóján Navracsics Tibor köszöntőjében arról beszélt, hogy reményei szerint mindenki jólszórakozik majd, ezt a műsor biztosítja. Méltányolta a település fekvését, és hozzátette, hogy az ország községeinek nagy része hálát adna, ha ilyen adottságai lennének. Kérte a jelenlevőket, hogy örüljenek a szabadságuknak, egészségüknek és azt kívánta, hogy az az év további részében is megmaradjon.  

Kiss Imre megköszönte mindenkinek az urnafal kivitelezéshez nyújtott lakossági segítséget. Mint mondta, van mit ünnepelni a falunapon, a programot igyekeztek úgy összeállítani, hogy mindenki találjon a kedvére valót.

A falunapon futballmeccseket rendeztek helyi és meghívott csapatokkal, Állati jó játszóház, Fanyüvők játékpark várta a gyerekeket. Fellépett a Tördemic Néptáncegyüttes, a Kisapáti Nyugdíjas Klub és Varga Gergő. Köszöntötték a tavaly születetteket, az iskolába készülő gyerekeket és a 18 éveseket. Este közös vacsorára hívtak mindenkit, tombolát sorsoltak, Mr. Rick adott koncertet, majd retro diszkó és falubál szórakoztatta a vendégeket.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában