Edzés az erdőben, családi kikapcsolódás csodás tájon

2022.08.13. 15:30

RossbRUNn Ultrafutó Verseny Lókúton - Babakocsival futottak a Bakonyban

Az ország egyik legszebb futókörén futhattak a RossbRUNn Ultrafutó Verseny résztvevői a hétvégén Lókúton, a Papod-hegyet is érintő távokon. Erre Ovádi Péter országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet a másodszor megtartott sportesemény megnyitóján, saját tapasztalatai alapján, ugyanis tavaly ő is teljesítette a 14 kilométeres távot.

Rimányi Zita

Fotó: Pesthy Márton / Napló

A honatya arról szintén beszélt, hogy a távolabbról érkező résztvevők jó hírét vihetik Lókútnak, a helyiek és a környékbeliek pedig újra tudatosíthatják magukban, hogy hazánk gyönyörű térségében élnek. A sportbarátok köszöntésekor Sümeginé Hegyi Ilona Adelheid polgármester a falu sportpályáján megjegyezte, hogy két hete állították fel itt a falu rendezvénysátrát, amit a Magyar falu program révén szereztek be, örül, hogy sporteseményt is kiszolgálhat a szerkezet. A megnyitó után pedig rögtön a mozgás vette át a főszerepet, Szánóczki Szilvia, az egyik szervező tartott bemelegítést, majd elrajtolt a gyermekfutam. 
A RossbRUNn Ultrafutó Versenyre előzetesen ezúttal mintegy hatvanan neveztek be és a helyszínen még továbbiak, kinézetre is edzettséget, gyakorlottságot mutató futók álltak emiatt sorba. Minden korosztály képviseltette magát a jelentkezők között. Nem sokkal a megnyitó előtt regisztrálta magát és szeretteit Fülöp-Wittmann Krisztina. Gárdonyból jött és elmondta, hogy nekik ez az alkalom igazi családi program, sőt ezúttal, nagycsaládi. Rendszeresen részt vesznek hasonló eseményeken, Lókútra azért is szívesen jöttek, mert ősei innen származnak. Anyukaként csak hét kilométert vállalt, ugyanis velük volt kisebbik fiuk, az egy esztendős Donát, vele babakocsit tolva futott. Nagyobbacska fiukkal, a hároméves Kolossal kézenfogva futottak a szülők. A feleség unokatestvére pedig a leghosszabb, az 56 kilométeres távra jelentkezett. A férj, Fülöp Szabolcs arról beszélt, míg párja a rajtszámmal és az indulással kapcsolatos egyéb ügyeket intézte, hogy ilyenkor nekik közös program a mozgás a szabadban, kikapcsolódást nyújt mindannyiuknak. Hozzátette: Krisztina kiskora óta fut, míg nem születtek meg gyerekeik, komolyabb versenyeken vettek részt kettesben. S máig megmaradt ez sport számukra hétvégi szórakozásnak, de már négyesben járnak versenyekre. 


Ezúttal Lókúton egyébként többen vállalták az emelkedők és a lejtők miatti nehézségeket, mint tavaly. Próbára tette őket, hogy egy kör 14 kilométeres szakaszt jelentett, 480 méteres szintkülönbséggel. Felvezetett a Papod-hegyre, ahonnan páratlan kilátás nyílik a környékre, az útvonal pedig erdőn haladt át, jórészt földúton, erdészeti terepen. A Balatonfüredi Atlétikai Club és a lókúti önkormányzat szervezésében megtartott rendezvényről még érdemes tudni, hogy bárki részt vehetett rajta, amatőröknek hirdették meg a versenyt, amire még Borsod megyéből is jöttek. Tavaly a leghosszabb, az 56 kilométeres táv teljesítését csak egy futó vállalta, most ennek a kihívásnak is többen nekivágtak. A rövidebb távok hossza 42, 28, 14 és hét kilométeres volt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában