Szent István király intelmei ma is aktuálisak

Amint vallotta, sokat foglalkozott az elmúlt időszakban azzal, hogy mi lehet a probléma a társadalomban az alapvető emberi értékeinkkel. 

- Számtalan közéleti és társadalmi megfogalmazással találkoztam, amely így kezdődik: a családnak a társadalom minden szegmensét, közösségeket és nemzetet formáló és fenntartó ereje van. Zaklatott és számunkra elfogadhatatlanul gyors folyamatok játszódnak le a világban és az emberi életben.  A társadalom alapjait és törvényszerűségét generációk és korosztályok hagyományos módon egyiket a másik után vésték kőbe. Ez jellemezte a nyelvi, vallási, kulturális, nemzeti társadalmi közeg együtt gondolkodását múlt, jelen és jövő viszonyában. A jelenben élők is folyamatos késztetést érzünk arra, hogy életünket és jövőnket újra gondoljuk. Újra értelmezzük a jelen generáció számára az alapvető értékeket, új tartalommal, korszerű, élhető, értékelhető fogalmakkal töltsük meg. Haza, nemzet, család, vallás, felelősség, áldozatvállalás, szeretet, gondoskodás, könyörület.

Szent István király intelmei törvénykönyv, nem nevelési és magatartási kérdésekkel foglalkozik. Bizonytalan származású erkölcsi és kormányzati tanácsokat és intelmeket foglal magában, amelyeket mint atya intézett fiához, Imre herceghez. Számára próbálta megfogalmazni az ideális vezető szerepét és kötelességeit. Benne foglaltatik a fennmaradás lehetőségét adó nemzeti öntudat, közös vallás, szervezeti és szerkezeti átalakítás, ami az egész magyarságot nemzetté és Kárpát-medencét hazává kovácsolta.  Talán a múlt és a jelen folyamatosan változó eseményei késztetnek bennünket, magyarokat arra, hogy folytassuk eleink példáin tanulva a megmaradásért való küzdelmet – véli az atya. 

Leszögezi, hogy István király nevelési és kormányzati alapelvei tematikus jövőépítésre késztetnek minket. István időt szánt arra, hogy átgondolja, mi lehet a jövője e maroknyi népcsoportnak, akiket összefogott egy uralom alá. - Mit tanulhatunk ebből? Újra és újra átgondolni a jelen kor kihívásait, és azt az eszközszerűséget, amivel elérhetjük kitűzött céljainkat. Így egyben a folyamatos önfenntartásról és társadalmamat fenntartó fejlődési folyamatokról beszélhetünk. Látni, szemlélni, megtapasztalni a világ és a környezet történelmet alakító hatásait, ehhez idő kell. Ahhoz, hogy értelmezni tudjuk, mi miért történik családban, közösségben és nemzetben az érzelmi hullámveréstől el kell távolodni. De időt a mai kor embere nem szán az átgondolásra. Sokszor előbb szól a száj, vagy írjuk le üzenetben, minthogy végig futna a gondolat. Pedig a kimondott szónak teremtő, vagy pusztító ereje és hatalma van. Még inkább a leírt és a különböző média felületeken megjelent komoly befolyásolási tényezőként közreadott irtásoknak. Ma megtapasztaljuk a különböző közösségi felületeken keresztül, hogy mindenki azt mond és úgy módja, ahogy akarja. Ez feltételezi a kontrollálatlanság, és az igazság tartalom hiányát. Mindenhez hozzá akarunk szólni, bele akarunk avatkozni legtöbbször valódi ismeret hiánya nélkül. De ha már sokan hirdetnek egy-egy vélekedést, akkor az egy idő után átmegy a köztudatba és „tényként” kezdenek rá hivatkozni valóságalap nélkül. Pillanatok alatt cáfolhatóvá válik, ez a folyamatos bizonytalanság nincs pozitív hatással a felnövekvő generációra. 

A folyamatos változás hullámverésében nincs alkalom az állandóságra. Ez sajnos az elköteleződés hiányához vezetett a párkapcsolatban, házasságban, családban, gyermeknevelésben, barátságban, és legfőképpen a munka világában. A mai kor embere ki-, beugrál életállapotokba elköteleződés, felelősségvállalás és valódi értékek felismerése, megvalósítása nélkül. Az ilyen életvitel szerint az élet jobb esetben csupán egy verseny a személyiségben rejlő lehetőségek kiaknázásáért. Ha folyamatosan pörög az ember és csak pillanatnyi megélései mentén szervezi életét, elveszíti valódi erőforrását, kizsigerelődik, fáradságában depresszívvé, netán agresszívvé válik. Már nem képes más személyekhez szeretetteljesen közeledni, mert se energiája, se lelkesedése nincs hozzá. Olyan pillanatnyi kapcsolatokat keres, amelyek kis erőfeszítéssel fenntarthatók ideig, óráig, amíg megéri – mondta a balatonedericsi plébános. 

Véleménye szerint így alakulhat ki a személyi és a közösségi önzés, kirekesztés, elhatárolódás. A felnövő gyermek a kapcsolatait maga is materiális értékekben méri, a haszonelvűség elvét fogja követni. Hányszor hallottuk: valósítsd meg önmagad, vedd meg, ne hallgass senkire. Mennyivel gazdagabb és szebb lenne a világ, ha a gyermek azt hallaná szüleitől: az élet szép, magától értetődően szerethető a világ, az ország, a nemzet a magyarság, a nyelv. Minden, ami lehetsz, magyar emberként is lehetsz. Fejleszteni kellene a következő generációban a boldogságra való képességet, mert a szorongó gyermekből lesz szorongó és beteg felnőtt. 

- Intelem. Ma már azt sem tudják a felnőttek sem, hogy mit jelent a kifejezés. Első hallásra szorongást, távolságtartást eredményezhet, holott a régi kor embere ezzel a figyelmes gondoskodást jelölte. Ilyen intelem például, hogy „vigyázz, nehogy elüssön az autó”.  A mai kor nevelési módszereiből nem szabadna elhagyni ezeket az intelmeket, amelyek hosszú évtizedek, évszázadok tapasztalati tudását koncentrálják. Ha nem adjuk át a felgyülemlett, átgondolt tudást, akkor kivonjuk magunkat a gyermek életéből. Míg mi vitatkozunk és logikázunk azon, hogy ki, mikor, hogyan és mit mondhat a gyereknek, racionalizálunk és intrikázunk, addig korosztályok nőnek fel valódi értékek nélkül. Erre mondja a közmondás, hogy elment mellette az élet! Ne szólj hozzá, ne bántsd, ne mond neki, hagyd békén, majd megoldódik, minden rendben lesz. Dehogy lesz rendben! Utólag aztán hiába jajongunk: „én nem így és nem úgy neveltem, nem tudom mért lett ilyen ez a gyerek!

Szent István király egy folyamatosan változó keleti és nyugati világban szeretett volna biztos alapokon nyugvó valódi erkölcsi, szellemi és anyagi kapaszkodót hagyni nem csak az utódjára, hanem a ma emberére is. Ez akkor tud valósággá válni, ha mi magunk szintén megtesszük, amit az élet, a környezet elénk tár. Akkor joggal tölthet el bennünket a magyarság tudat és a büszkeség ebben a hazában – mondta Stadler László Dezső.