Talán nem volt hiábavaló a munkám - Beszélgetés a Veszprémből ma távozó Márfi Gyula nyugalmazott érsekkel

– Ez a huszonöt év nagyon szép időszak volt, amiért hálás vagyok a Jóistennek, a veszprémieknek, a Veszprémi Főegyházmegye híveinek és lakóinak. Amit szerettem volna, azt sikerült megvalósítani, például a Szaléziánumot, a turisztikai és kommunikációs központot Veszprémben. Négy olyan városban alapítottam katolikus iskolát, ahol korábban nem volt: Tapolcán, Keszthelyen, Várpalotán és Ajkán. Mindehhez sok állami támogatást is kaptunk. 
– Kicsit büszke vagyok arra, hogy az érseki palotát is sikerült rendbe hozni. Már ott tartottunk, hogy az íróasztalomra csöpögött az eső, annyira ­rossz volt a tető. Azt mondták a szakemberek, teljes tetőcsere szükséges, és mivel kaptunk ahhoz is támogatást, sikerült lecserélni. Ennél lényegesebb, hogy 102 aktív pappal vettem át az egyházmegyét, és három évvel ezelőtt 104-gyel adtam át Udvardy György érsek úrnak. Az egyházmegye aktív papságának kétharmadát én szenteltem fel. Úgy éreztem, a Jóisten kegyelméből nem egy káoszt, nem romhalmazt adtam át az utódomnak. 
Megújult a katolikus oktatás óvodától a felsőfokú képzésig. Hogyan változott az elmúlt negyedszázad alatt a hitélet egyházmegyénkben? 
– Az elmúlt évtizedek alatt Európában mindenütt csökkent a hívők száma. Óriási eredmény, ha azt mondhatom, nálunk nem csökkent. Azt persze nem lehet felmérni, hogy valakinek a lelkében erősödött-e a hit, vagy gyengült. Voltak családpasztorációs rendezvények, ifjúsági össze­jövetelek, ministránstalálkozók a szemináriumban – az utolsó években már 400 ministráns jött össze, alig tudtuk őket megvendégelni. Hétköznap reggelente, amikor csak tehettem, a Padányi iskolába jártam le a szentmisét bemutatni, csütörtökönként pedig a papnövendékeknél miséztem a szemináriumban. Sok eseményen vettem részt; voltak papok és hívek, akik tették a dolgukat, én csak támogattam őket, az együttműködés, a bizalom az alap. Sok helyen megismernek, a hívek nagy szeretettel vesznek körül – az ember abban reménykedik, hogy a munka, amit sikerült elvégezni, nem volt hiábavaló. 
Minden kapcsolat az el­vég­zett munka eredménye. Az ön kapcsolatai kimondottan jók. 
– Mintegy 700 bérmálást végeztem, és elmentem sok templomi ünnepre, búcsúra. Templomokat szenteltem fel: a jenőit Nádasdladány mellett, valamint Küngösön a Szent Kinga-templomot. A Zala megyei Petőhenyén is új templom épült. A hévízi nagytemplom már majdnem készen volt, amikor ide kerültem, de én szenteltem fel, ahogyan a pápai Szent József-templomot, a nemesvámosit, továbbá Balatonakarattyán, Ajka-Csingervölgyben. Zala megye falvaiban is épültek kápolnák, amelyeket megáldottam. Éveken keresztül részt vettem a fiatalok házasság előtti felkészítésében – a hitvallás rövid foglalatát adtam át nekik. Néha csak ketten vagy hárman voltunk, de nemritkán 12–15 résztvevő is. 
Tizenhét évig szolgált Szombathelyen, két évig volt egri segédpüspök, majd jött a veszprémi korszak a felsoroltakkal és több sikerkönyvvel. Két kiadás is elfogyott már Az istenkeresés útjain című kötetből. Egy másikra – Jegyzetek az iszlámról keresztény szemmel – az egész országban felfigyeltek. Egy ilyen gazdag életpálya után várta a nyugdíjas éveket? 
– Előírás szerint hetvenöt éves koromban beadtam a nyugdíjazási kérelmemet a szentatyának. Megírtam, milyen betegségeken mentem át, hogy számomra az egyházmegye kormányzása már nehéz, fárasztó, örülnék a mielőbbi nyugdíjazásnak. Jó fél évvel később mentem nyugdíjba, aminek nagyon örültem; óriási dolog, ha az ember válláról lekerül a felelősség. 
Ez kiszámítható folyamat, de hogyan történnek az áthelyezések, latin szóval a diszpozíciók? 
– Tőlem még az újmisések sem kaptak úgy diszpozíciót, hogy előre ne tudták volna. Mindenkitől megkérdeztem: ide szeretnélek küldeni, elfogadod-e? Általában igen volt a válasz. Az úgynevezett elmozdításban van bizonyos büntető jelleg. Azért történik, mert valami baj van. Nem biztos, hogy a pap a hibás. Talán olyan természete van, amivel az ottani akaratos, kötekedő hívekkel nem tud boldogulni. Egy másik, simulékonyabb ember leszereli őket, békét tud teremteni. Ilyen áthelyezés is létezik, mindkettő szabályai ott vannak az egyházi törvénykönyvben. Ezeket meg kell tartani, és én igyekeztem is megtartani. 
A továbbiakban nem maradhat Veszprémben Gyula atya. Miért nem? 
– Udvardy érsek atya úgy látja jónak, hogy költözzek el egy olyan otthonba, ahol állandó felügyelet van. Az utóbbi hetekben kétszer is előfordult, hogy elpattant egy ér az orromban, és mivel vérhígítót, értágítót szedek, el is vérezhettem volna. Ha ez olyan helyen történik, ahol nem tudok gyorsan segítséget hívni, bele is halhatok. Jelentkeztek újra a szívproblémák is, amelyek 2000-ben kezdődtek. A komoly infarktust Veszprémben és Balatonfüreden kezelték, majd jött a pécsi szívműtét Papp Lajos professzorral, utána a bravúros stentbeültetések Füreden, Aradi Dániel főorvossal. Tehát volt igazság Udvardy érsek atya javaslatában. 
És mi van még abban a bizonyos önnek küldött levélben? 
– Udvardy érsek atya úgy látja, jót tesz nekem, ha távol tudom tartani magam az egyházmegye kormányzásától – amiben három éve nem is vettem részt. 
Pedig jó lenne most megbeszélni valakivel, hogy mi történik a várban vagy a székesegyházzal? 
– Nehéz kérdés. Hallottam, hogy a Hét Domb Egyesület és a Szent Mihály Védegylet szervezkedik, de nekem ezekhez nincs közöm. Utóbbiak meghívtak a székesegyház értékeinek védelmére szervezett konferenciára. Megköszöntem, üdvözöltem az előadókat, de nem mentem el. Ugyanakkor az embernek előbb-utóbb állást kell foglalnia ilyen kérdésekben. Tudomásul veszem, hogy már nincs jogosultságom bármibe is beleszólni, de tisztelettel azt gondolom, hogy legalább három szempontot figyelembe kell venni. Az első a szakmai szempont. Érsek atya száztagú szakembergárdára hivatkozik egyik levelében. Ezeket mi nem ismerjük, személyük nagy titokban van tartva. Akiket én ismerek, azok azt mondták, az ólomüveg ablakokat nem szabad eltüntetni, a díszítőfestést sem szabad lefesteni, hanem restaurálni kell, mert most van rá pénz. Tehát ez a szakmai ok, de én nem vagyok szakember. Van jogi szempont is. A székesegyház nem magántulajdon. Én áldottam már meg magántemplomot, amelyet valamikori tanárom fia építtetett egy Zala megyei szőlőben. Az az övé, azt tesz vele, amit akar. A Szent Mihály-székesegyház viszont köztulajdon. Tulajdona az egyházközségnek, a plébánia közösségének, az egész egyházmegyének. Azt gondolom, egy ilyen tulajdonba beruházni, azon változtatásokat eszközölni csak a tulajdonostársak képviselőivel való előzetes egyeztetés után ajánlott. A harmadik a szeretet szempontja. Ha látom, hogy valaki szívből ragaszkodik egy képhez, nem távolítom el azt. A kegyhelyek Madonnái között talán nincs is műremek, egyiket sem Michelangelo faragta, a képeket sem Raffaello vagy Da Vinci festette. Az emberek szeretete okán tartjuk meg őket. Felfogásom szerint ezeket a szempontokat figyelembe kell venni, és ezzel nem akarok senkit sem kioktatni. 
Ha nem maradhat Veszprémben, hova költözik, Gyula atya? 
– Érsek atya javasolta a hévízi Szent Lukács Idősek Otthonát, amelyet én alapítottam, de azt gondoltam, jobb lesz, ha Szombathelyre megyek. Oda már korábban is hívott Székely János püspök úr. A Deficentia, az egyházmegyei papi otthon a szombathelyi püspöki palota és a székesegyház közvetlen szomszédságában található. Ott is fogok majd misézni, gyóntatni, tenni, amire szükség lesz. Közben beírtam a naptáramba a szeptemberi dátumot, amikor a szülőfalumba, a hatvanlelkes Pördeföldére megyek esketni, Zala megyébe. 
Ma távozik Veszprémből Márfi Gyula nyugalmazott érsek. Hívei és tisztelői 12.30-tól állnak sorfalat a Vár utca– Óváros tér útvonalon. Így engedik el őt, aki itt-tartózkodása alatt Veszprém szíve, lelke volt.