Autósok, figyelem!

2022.08.05. 17:00

Teljes útzár lesz a Horgos utcában három hétig

Augusztus 10-én, szerdán megkezdődik a Horgos utca felújítása, ezért a Ranolder tértől (Jókai utcától) a Szabadság téri csomópontig teljes útzár lesz érvényben – tudtuk meg az önkormányzat közösségi oldaláról.

Horváth Virág

Forrás: Facebook/Veszprém Szépül

Forrás: Facebook/Veszprém Szépül

A felújítás az út teljes keresztmetszetét érinti, azaz magát az útburkolatot, a kétoldali járdát, és a Francsics lépcső mellett a támfal alatti parkolót. A teljes útlezárásra azért van szükség, mert nagyon keskeny az út, ráadásul több akna is nehezíti a munkálatokat. A kivitelező két ütemben valósítja meg a rekonstrukciót.
Az első ütemben a Ranolder tér és a Virág Benedek utcai kereszteződés közötti munkavégzés ideje alatt a Szeglethy utca felől a Virág Benedek utcán a forgalom megengedett, a Szabadság téri csomóponton keresztül a járművek közlekedhetnek.
Az erre közlekedő buszok – a Jókai utcán a Szabadság tér irányába tartó járatok - azonban ideiglenes útvonalon járnak majd a Dózsa György út felé. A másik irányt viszont a lezárás nem érinti: a Toborzó utcán lefelé haladva, majd a Ranolder térnél balra fordulva a Jókai utca járható marad. Mindez azt is jelenti, hogy a Jókai utca az Eszterházy utca felől zsákutca lesz.
A lezárt útszakaszra csakis az építést végzők és a lakók hajthatnak be, így a lakossági forgalomban előfordulhat kisebb-nagyobb fennakadás (pl. marás vagy aszfaltozás ideje alatt).
A második ütemben a kivitelezés már a Virág Benedek utca és a Szabadság téri csomópont közötti területet is érinti, ekkor a Szeglethy utca a Virág Benedek utcával együtt zsákutca lesz. A lezárás ideje alatt a Virág Benedek utcában a személyautók számára megfordulni sem lesz mód, csakis tolatva lehet majd kihajtani.
A felújítás várhatóan három hetet vesz majd igénybe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában