Három évtized után

2022.08.20. 19:01

Testvérként elfogadni a másikat és megőrizni az identitást – Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsekkel beszélgettünk

Majd három évtized után visszatért Szombathelyre Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek. Az elmúlt hétvégén költözött, a napokban csomagolt ki az egyházmegyei papi otthonban, ahova Székely János megyés püspök már korábban is hívta.

MERKLIN TÍMEA/VAS NÉPE

Fotó: Unger Tamás

Habár zalai származású, Vas megyébe lényegében hazatért, hiszen negyedszázadnyi időt töltött szolgálattal a Szombathelyi Egyházmegyében is. Egy évig volt zalai szülőföldjén káplán, aztán visszakerült az egyetemre, megszerezte a doktorátust, utána Nyőgérben volt káplán négy évig. Három évig szolgált Kőszegen, aztán kikerült Párizsba két évre, majd utána a szombathelyi Püspöki Hivatalban dolgozott 17 évet. Innen Egerbe ment két évre, onnan került Veszprémbe, 25 éve nevezték ki veszprémi érseknek, és 1997. szeptember 5-én iktatták be. 

Három éve vonult nyugdíjba, huszonkét év után, amit a Veszprémi Főegyházmegye élén töltött el. Miért jött el most Veszprémből?

Szívbeteg vagyok, vérhígítót, értágítót kell szednem, ez viszont vérzékenységet is kiválthat, és kétszer volt már olyan orrvérzésem, hogy csak a kórházban tudták összesütni az ereket. Udvardy György érsek úr úgy látta jónak, hogy költözzek olyan otthonba, ahol állandó egészségügyi felügyelet van. 

Az egészségén kívül milyen kritikus hangok adtak okot a távozásra? 

– Azért kellett eljönnöm Veszprémből, mert az érsek úr úgy látja, hogy az egészségem szempontjából jó lenne, ha távolságot tudnék tartani a Veszprémi Egyházmegye ügyeitől. Hatalmas felújítások folynak a veszprémi várban, a székesegyház belső átalakítása zajlik. A székesegyházban vannak szép díszítőfestmények és üvegfestmények. Utóbbiak a világháború alatt megsérültek, később pótolták. Például csináltattak egy közkedveltté vált képet Szent Mihályról, aki a székesegyháznak és a városnak is védőszentje. Árkayné Sztehló Lili készítette, aki külföldön is elismert művész volt. Az érsek úr az összes üvegfestményt – azon a címen, hogy nem egységesek – el akarja tüntetni, és az összes díszítőfestményt le akarja meszelni, mondván, hogy azokat a hetvenes években rosszul restaurálták. A nép ezzel nem ért egyet. 

Ön megszólalt ebben a kér­désben valahol? 

– Én nem, de alakult egy egyesület, a Szent Mihály Védegylet, amely a Hét Domb Egyesülettel közösen megszervezett egy konferenciát, ami a székesegyház értékeiről szólt. Neves, ismert szakértők is megszólaltak ott, köztük dr. Prokopp Mária művészettörténész is. A konferenciára, amelynek szervezéséhez semmi közöm nem volt, engem is meghívtak, de nem akartam elmenni. Írtam pár sort, hogy köszönöm a meghívást, sajnos nem tudok részt venni, és szeretettel köszöntöm az előadókat. Ezt felolvasták, egy újságíró szerint nagy taps volt. Az érsek úr azt hitte, hogy én állok a konferencia mögött. Először a Válasz Online újságírójának, Élő Anitának mondtam el nyilvánosság előtt a véleményemet, hogy minden tiszteletemet megadom az érsek úrnak, de szerintem nem szabad ezeket a festményeket eltüntetni. Most van 39 milliárd forintja az egyházmegyének, mikor restaurálják őket, ha nem most. Az üvegképeket meg nem kellene lecserélni fehér üvegre, ami most divat. Az a véleményem, hogy ez is arra mutat, hogy dekadens korban élünk. Imádkoznunk kell azért, hogy a Jóisten küldjön olyan szenteket, akik átviszik az egyházmegyét és egész Európát egy újra felemelkedő korba. Mint a 13. században Assisi Szent Ferenc, Páduai Szent Antal, Szent Bonaventura, Szent Klára, Árpádházi Szent Erzsébet, Szent Domonkos, Aquinói Szent Tamás, Prágai Szent Ágnes, Szent Margit, akik szinte egy időben éltek; vagy az úgynevezett katolikus megújulás idején, a 16. század második felében, amikor olyan szentek születtek, mint Szent Ignác, a jezsuita rend alapítója, Xavéri Szent Ferenc, a karmelita rendet megújító Ávilai Nagy Szent Teréz, Keresztes Szent János… Legalább tizenöt jelentős szent élt szinte egy időben, akik valóban emelkedő fázisba tudták állítani az egyházat. Remélem, hogy a jelenlegi dekadens időszakból is újra kiemelkedünk. Mindenesetre a festmények és üvegképek eltüntetése semmiképpen sem a hitélet megújulásához fog vezetni. 

Ha visszanyúlunk Szent István korába, az államalapításhoz, az is egy emelkedő pályára állította Magyarországot. Mit mutat meg nekünk az az időszak? 

– Szent Istvánnak köszönhetően Magyarország csatlakozott a keresztény Európához, ennek szükségességét már Géza fejedelem is belátta. Szent István volt az, aki nemcsak politikai számításból, hanem meggyőződésből, hitéből kifolyólag csatlakoztatta a keresztény Magyarországot. Először is tudatosítania kellett a magyarokban, hogy magyarok vagyunk. Kell, hogy nekünk is legyen egy hazánk, amihez ragaszkodunk. A Kárpát-medencében otthon kell éreznünk magunkat, be kell laknunk, és nem szabad vándorolnunk tovább, főleg nem rablóhadjáratokat vezetve. Szent István ugyanakkor azt is tudatosította, hogy nem egyedül vagyunk, hanem részesei vagyunk a keresztény Európának. Ő volt az, aki azt vallotta, hogy minden idegent tárt karokkal kell fogadnunk. Akkor a népsűrűség még nem volt ilyen nagy, még volt bőven hely a Kárpát-medencében. Szent István kapcsolatokat teremtett egész Európában, például a Monte Cassinó-i bencés apáttal, vagy Ágnes lánya révén Angliával, hiszen oda került férjhez. A párnak Magyarországra kellett menekülni, kislányuk, a későbbi Szent Margit Mecseknádasdon született. Amikor visszamentek Angliába, trónra jutottak, Margitból egy skót király felesége lett. Skócia védőszentje valószínűleg István királyunk unokája… Így Magyarország része lett Európának, de azzal együtt, hogy megőrizte a saját identitását. 

© Unger Tamás

Fotós: Unger Tamás/Vas Népe

Európa egészségesen olyan kép lehetne, mint egy mozaik: egymás mellé rendelt országok egysége? 

– Európa akkor lesz egészséges, ha úgy tekintjük, mint a különböző népek testvéri közösségét. Ma nem ez van. Hitler idején a „Németország mindenek felett” elv érvényesült: hogy a németeken kívül mindenkit szolgasorban kell tartani. (A muszlimok nem faji, hanem vallási alapon akarnak uralkodni.) Ugyanez megvan osztályok szintjén is. A proletárdiktatúra elképzelése is végletes volt, de a mai kozmopolita globalizmus is. Az egész világból csináljunk egy hatalmast kolhozt, amelyben csupa egyenruhás ember van a Kalergi-tervnek megfelelően, amely könyv már 1925-ben megjelent. Ez a koncepció a fajelmélet teljes ellentéte. A szerző Kalergi szerint össze kell keverni a fehéreket, feketéket, barnákat, sárgákat, és egy olyan elegyet kell létrehozni, amely aztán egy világkormány által könynyen irányítható, magyarán manipulálható. Engedelmes munkaerő, és még engedelmesebb fogyasztó. Most erre törekszenek. Az egyik véglet a fajimádat és fajgyűlölet, a másik a kozmopolita globalizmus. Az igazság a kettő között van: megőrizni mindenkinek az identitását, de elfogadni a másikat testvérként. Szent István ezt képviselte, ezt nekünk most újra kell tanulni. Van egy festőművész barátom, Somogyi Győző, mondtam neki, hogy ha huszonöt színedet összekevernéd, mi lenne belőle? Egy semmilyen színű massza. Abból színes képet már nem lehetne festeni. A kozmopolita globalisták ezt akarják, hogy a világ egy semmilyen színű masszává alakuljon. Azt mondják, hogy a népek összekeverése a „multikulti”. Nem. Ez a totális monokultúra, hiszen mindenki elveszíti benne az identitását, a saját nyelvét, kultúráját, a vallási gyökereit. 

Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódik nálunk az új kenyér ünnepe is, a hagyomány szerint Szent István-napra sütötték először az új gabonából az új kenyeret. Szokás ezt megszentelni és szétosztani is. Bizonyára önt is felkérték már nem egy kenyéráldásra. Milyen ennek a lelkisége? 

– Jónak tartom, hogy nem csak szakrális tárgyakat – oltárt, kelyhet, templomot, szobrot – szentelünk meg, hanem hétköznapi dolgokat is. Mindenfélét megáldottam már, még szombathelyi püspöki irodaigazgató koromban, például Vépen egy tankonyhát és egy tanserfőzdét. Veszprémben sípályától kezdve autószalonon át szállodáig, erdészházig megáldottam mindenfélét, amit el tud képzelni. Egyszer még egy olyan ünnepségen is részt vettem Áder Jánossal, ahol egy szennyvízcsatorna alapcsövét tették le, és még arra is kértek egy áldást, és én ott is mondtam egy imádságot. Van egy ilyen latin mondás, amit vallok: „Nil humani a me alienum esse puto” – „Semmit sem érzek idegennek magamtól, ami emberi.” Ebbe tartozik a kenyér megáldása is. Minden augusztus 20-án meghívtak kenyéráldásra kisebb-nagyobb településekre egyaránt. 

© Unger Tamás

Fotós: Unger Tamás/Vas Népe

Jó szívvel tér-e most vissza Vas megyébe? 

– Mielőtt 1995-ben elkerültem Egerbe, 17 évig voltam Szombathelyen püspöki szertartó, titkár, majd irodaigazgató. Igazgató azért nem lehettem egy darabig, mert ahhoz kellett az állami egyházügyi hatóság jóváhagyása, de mivel nem jártam békegyűlésekre, a jóváhagyást nem kaptam volna meg. Amikor a rendszernek kezdett roppanni a dereka, akkor Konkoly püspök kérésére Miklós Imre államtitkár engedélyezte, valamikor 1985 táján. Így a rendszerváltás előtt pár évvel lettem irodaigazgató. Amikor II. János Pál pápa itt járt Szombathelyen 1991. augusztus 19-én, így mutatkoztam be neki, hogy „püspöki kancellár”, akkor ő olyasmit válaszolt, hogy „ez nagyon jelentős”. Sokáig komoly lelkipásztori munkát nem végezhettem – nekem ez rettenetes volt –, hazajöttem Párizsból egy diplomával, és utána vasárnaponként egy mellékoltárnál miséztem. A párizsi katolikus egyetem teológiai karának ökumenikus – felekezetközi – tanszékén tanultam, egy református lelkipásztor volt a vezetője, és velünk, magyarokkal nagyon szimpatizált. A Budapesten megírt doktori értekezésemet dolgoztam ott át, aminek az volt a címe, hogy a Karizmák és az egyház. 

Ön szerint a karizma isteni adottság? Mennyire sorssze­rű? Átírható-e? 

– Karizmákon azokat a kegyelmi adományokat, ajándékokat értjük, amelyek nem mindenkinek szükségesek az üdvösséghez – a hit, a remény, a szeretet igen –, hanem kinek-kinek a hivatása szerint. Egy házas embernek más kegyelmi adományra van szüksége, mint egy apácának vagy egy papnak, vagy egy művésznek, egy írónak is más, mint egy kétkezi munkásnak, vagy egy orvosnak, egy tanárnak. A karizma kegyelem, és a kegyelem Isten ingyenes ajándéka. Az embernek a kötelessége, hogy együttműködjék vele, vagyis imádkozik Istenhez, hogy jó apáca, jó orvos, jó pap, jó tanár, jó anya, jó apa, jó nagyszülő legyen. Mert a kegyelem emberi közreműködés nélkül, automatikusan nem hat. Az eredmény az Isten és az ember közös műve. Ugyanez a katolikus egyház tanítása a Bibliáról, amely a mindent tudó Isten és a mindent nem tudó ember közös műve. Lehet benne tévedés is. Lehet benne olyan állítás is, ami nem egyezik a végső igazsággal. Ebben tér el a Korántól, amely viszont a hívei szerint Isten üzenete, abban tévedés nem lehet. Akkor sem, ha az egyik fejezetben más van leírva, mint a másikban. Ezért nem lehet a Koránt kritizálni – elvágják érte bárki nyakát –, ugyanakkor a bibliakritika természetes. 

A Jegyzetek az iszlámról keresztény szemmel című könyvét mennyire volt nehéz kiadni? 

– A Hamvas Intézettől kaptam a felkérést egy iszlámról szóló tanulmány megírására. Először nagy örvendezéssel fogadták, de aztán jött egy telefon, hogy a biztonsági szakértők nem javasolják a publikálását. Az egykori nyőgéri plébánosom unokaöccse segítette a magánkiadását. Amikor ezt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes megtudta, kért belőle száz darabot, de nem volt annyi, csak hatvan példányban adtuk ki. Ezért egy kicsit átírtam, és újra kiadtuk kétezer példányban Semjén Zsolt támogatásával. Most már csak kétszáz van belőle. A könyvből kapott Orbán Viktor miniszterelnök is, aki levélben reagálva azt írta, hogy ha az Európai Unióban volna kötelező olvasmányok jegyzéke, ez előkelő helyen szerepelne benne. Leírja azt, hogy sokan úgy gondolják, hogy a muszlimok bejönnek Európába, és a hitüket ledobják, de ez tévedés. Az európai és az iszlám kultúra között markáns különbség van, ezt a könyvem tárgyilagosan és hitelesen mutatja be. 

Ön nyugdíjas már, de vállal mellette feladatokat majd itt Vas megyében? 

– A napokban érkeztem, még nincsenek megbízások, de biztosan lesznek, beszéltünk már róla. Teszem, amit kell, fogok misézni, gyóntatni, tenni, amire szükség lesz. Szeptember első szombatján a szülőfalumba, Pördeföldére megyek esketni, Zala megyébe. Van egy meghívásom a Bakonyba, de lehet, hogy oda nem megyek el, a püspök úr adna kocsit, de az már nekem túl messze van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában