Emlékkereszt ajándékba

2022.08.19. 14:00

Új alkotás díszíti a zirci Szent István teret

István király keresztjét állította fel a napokban a bakonyi város Szent Istvánról elnevezett terén a Zirci Országzászló Alapítvány, ezzel ajándékozza meg a települést az államalapítás idei ünnepén, ezzel létrehozása két évtizedes jubileumára is emlékezve.

Rimányi Zita

Bittmann Károly a Zirci Országzászló Alapítvány emlékkönyvének bemutatóján

Fotó: Rimányi Zita/Napló

A Zirci Országzászló Alapítványról érdemes tudni, hogy számos régi keresztet helyreállított, felújított a bakonyi városban és közelében, más településeken is, azok környezetét folyamatosan gondozza, emellett történelmünk eseményeiről, jelentős alakjairól rendszeresen méltó eseményeken emlékezik meg. Így foglalható össze tevékenysége, ezek azonban csak a kézzel fogható, látványos eredmények. Aki a szervezet akár egy rendezvényén részt vett, érezhette, a lényeg abban van, hogy a közös értékőrzés sokak számára felemelő.
– Kereszténység és svábság – e két szilárd alapra rakott hozzáállás adta az indíttatást, szerettünk volna maradandót alkotni a kor változásai közepette már 2002-ben. Ekkor fogalmazódott meg bennünk ez a gondolat, épp húsz esztendeje. A formálódó értékőrző jellegű összefogásnak lendületet adott, hogy Zircen az országzászló emlékművet akkoriban el akarták bontani. Azt, amit eleink kifaragtak és ahol a trianoni elszakadás emlékét ápoltuk épp úgy, mint a helyi mesterekét, az irántuk érzett tisztelet okán. Fennmaradásáért fórumot kezdeményeztünk, sikerrel jártunk. Ez adta az apropót, az ötletet az alapítvány nevének megválasztásához – idézte fel Bittmann Károly, az alapítótagok egyike, az alapítvány titkára. 
A teljesség igénye nélkül megemlítünk még néhány tagot, Máj Jánost, Egervölgyi Dezsőt, Czuppon Károlyt, Kőváry Györgyöt, Kukoda Vilmost, Juhász Antalt, Vörös Kálmánt, Kovács Lászlót és Simon Ervint. Ladányi Józsefné alapítótagként korábban segítette a közös munkát, az alapítás óta ehhez sokan hozzájárultak, és zömük azóta is aktív. Így összekovácsolódott a csapat, és az emberi kapcsolatok legalább olyan fontosak, mint a megmentett értékek. Tovább örökítik Rákóczi, Széchenyi és Szent István király szellemiségét. Zircen több régi szép kutat állítottak helyre, hogy láthassuk, milyen volt eredeti kinézetük. A Gyóni Géza utca végén, a Damjanich utcai kereszteződésnél, az arborétum bejárata közelében egy működő ivókutat is kialakítottak, amit a helyiek Kari-kútnak neveznek, Bittmann Károly keresztneve miatt. Szakmája és elhivatottsága szerencsés találkozása révén ugyanis motorja a felújításoknak, segíti ebben a kőfaragóként és kőművesként szerzett tapasztalata.
Azt szintén az alapítvány szorgalmazta, hogy ezt a teret Szent Istvánról nevezzék el. Idén pedig az államalapító tiszteletére emlékkereszt került ide. Augusztus 20-án avatják fel az alapzatra rakott tölgyfa alkotást, amin a civil szervezet tagjai az elmúlt hetekben szorgoskodtak, önkéntesként, alapot ástak, sablonokat gyártottak, előkészítették a vasalatot. Bittmann Károly rajzolta le először vázlatát, szakértők közreműködtek a tervezésben, az önkormányzat támogatta a célt, lokálpatrióták adományokat gyűjtöttek. A kereszt ugyanis hazánk tiszteletét is jelzi, jelképe a magyarok eddigi dolgos, folytatásra érdemes törekvéseinek.
Az alapítvány titkárát arról kérdeztük, mi a titka, hogy sokakat vonzó módon, hatékonyan és tartósan sikerült összehangolniuk sokféle embert közösségükben. Úgy véli, a segítő tenni akarás és az ökomenikus lelkület, amiket ő bakonyoszlopi családjában kapott meg, több tagtársának is szinte veleszületett tulajdonsága. Tisztábbnak érzik életüket, lelküket így tevékenykedve, s valószínűleg hasonló élményként, ajándékként élik meg az értékőrzést, akik kezdeményezéseikhez csatlakoznak. "Könnyű társakat találni olyan feladatokhoz, amelyek rádöbbentenek mindannyiunkat arra, eleink sokmindent hagytak ránk. Elég ráirányítani ezekre a figyelmet, hogy minél többet újra felfedezhessünk magunknak" – fogalmazott Bittmann Károly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában