Közgyűlés

2022.09.29. 18:58

Az alapszolgáltatásokat biztosítják - Módosítások a parkolási rendeletben

A parkolási zónák és díjak megváltoztatásáról, valamint energetikai tanács létrehozásáról is döntött a közgyűlés csütörtöki ülésén.

Marton Attila

Fotós: Penovác Károly/Napló

Interpellációjában Hartmann Ferenc (MSZP–LMP–P) frakcióvezető arról érdeklődött, hogy milyen hatással van az energiaválság az önkormányzati fenntartású intézmények működésére. Porga Gyula polgármester (Fidesz–KDNP) elmondta, az önkormányzat szerződései december 31-ig érvényesek a gáz és villamosenergia esetében is. Kiemelte, az alapszolgáltatásokat folyamatosan biztosítani fogják, nem zárhat be sem bölcsőde és óvoda, sem szociális és egészségügyi intézmény. A polgármester ugyanakkor megjegyezte, előfordulhat, hogy ezeken az intézménytípusokon kívül más szolgáltatásokat a téli időszakban ideiglenesen szüneteltetni kell.  Leszögezte, nem terveznek elbocsátást az önkormányzatnál és a városi intézményeknél, valamint azt is elmondta, a gáz és áram árának emelkedése nem érinti a városban folyamatban lévő beruházásokat. Az energiaválságra reagálva a közgyűlés Energetikai tanácsot hozott létre, amely megvizsgálja és közgyűlési döntésre készíti elő a jövőben a gáz- és villamosenergiafogyasztást érintő takarékossági intézkedéseket.

A képviselők döntöttek a parkolási rendszer módosításáról. A változtatással több olyan utca kerül a parkolóövezetbe, ahol korábban ingyenes volt a parkolás. Több utca és parkoló az olcsóbb zónából a drágábba került, valamint emelkednek a díjak is. November elsejétől a piros zónában 480, a zöldben 320, míg a sárga parkolási övezetben 200 forintot kell fizetni a parkolásért óránként. Újdonság az is, hogy a piros zónában szombatonként 7 és 12 óra között is fizetni kell a parkolásért. A közgyűlés döntése értelmében közel tíz év után emelkednek a közösségi közlekedés jegy- és bérletárai. Az elővételes menetjegy 350 forintba, a teljes árú havi bérlet 8750 forintba, míg a tanuló és nyugdíjas havi bérlet 3500 forintba kerül novembertől. Szintén novembertől 25 százalékkal emeli a VKSZ Zrt. a temetési szolgáltatási és sírhelymegváltási díjakat a veszprémi köztemetőkben. Sürgősségi indítványként döntött a testület arról egyhangúlag, hogy felmondja a településrendezési szerződést az önkormányzat a Csererdőn azzal a társasággal, amely a városrészi gyűjtőút tulajdonosa, és birtokolja az ipari területen működő cégeket is kiszolgáló vízivezetéket. Porga Gyula elmondta, a döntés oka, hogy a jelenlegi tulajdonos elvárásai túlzóak a többi társasággal szemben, ezért felmondják a céggel tavaly megkötött szerződést, és elindítják a jelenleg magántulajdonú út és víziközmű önkormányzati kisajátítását. Ennek költségét a városrészben működő cégek vállalták magukra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában