Töretlen a lelkesedés

2022.09.25. 20:00

Díjazták a Virágos Veszprémért verseny győzteseit

A Virágos Veszprémért versenyt az elmúlt időszakban már a Virágzó Veszprém Egyesület vette párfogásába a lokálpatrióták segítségével, ám a helyiek lelkesedése töretlen. Ezt ismerték el pénteken este a megyeszékhelyen.

Juhász-Léhi István

Fotós: Pesthy Márton/Napló

A megmérettetésen idén is a kertes házak, a magas tömbházak, a társasházak erkélyei és a tömbházak előkertjei alkottak külön kategóriát, így nyolcan vehettek át fődíjat, de egy különdíj is gazdára talált. Ovádi Péter, a térség parlamenti képviselője és Porga Gyula polgármester adta át az elismeréseket. A városvezető hangsúlyozta: az emberek mellett az elmúlt húsz esztendőt is ünneplik, hiszen egy kis közösséget, egy mozgalmat ennyi ideig életben tartani hatalmas munka és óriási kihívás. Külön megköszönte Molnár Ernő elnöknek és Kavalecz Tibor társelnöknek azt, hogy elindították ezt a programot, és a mai napig életben tartják. 
Ugyanakkor a rendezvény sikeréhez kellenek a vezetők, akik irányt mutatnak, és kell a sok veszprémi kéz és jó szándék, ami évről évre tartalommal tudja megtölteni mindezt, hangzott el. Hangsúlyozta, az önkormányzat a saját területén infrastruktúrát fejleszt, intézményeket újít meg, odafigyel a környezetre, de mindezek tartalmát csak akkor tudjuk értékelni, ha a városlakók is hasonlóan tesznek. Sőt, szerinte az is kötelességük a maiaknak, hogy ne csak az elődök által ránk hagyottakat adjuk tovább, hanem mi is tegyünk hozzá.

Ugyanakkor nagy kihívás előtt áll Veszprém, hiszen jövőre itt az EKF, aminek sikere nagyban függ az itt élőktől, hogy azt majd örömként élik-e meg. Kiemelte: a mögöttünk hagyott húsz esztendő, a Virágos Veszprémért jó előkép, ami azt erősíti meg, hogy érdemes megszólítani a veszprémieket, mert hajlandóak tenni magukért, a közösségért és a városért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában