2022.09.23. 17:30
Fedett vásártérrel gazdagodott Nemesvámos
A nemesvámosi Vásári Vigasságoknak helyt adó vásártér fejlesztése újabb állomáshoz érkezett: más mellett a hely fedett vásártérrel, gombaszakértői hellyel, és szociális blokkal is gazdagodott, amely közel 50 millió forintba került.
Fotó: Pesthy Márton/Napló
Ovádi Péter, a térség parlamenti képviselője pénteki ünnepélyes megnyitójában elmondta, ha Nemesvámosra jön az ember, akkor az már nem lepi meg, hogy egy-egy beruházás átadásán lehet jelen. Az elmúlt években ugyanis tizenkét olyan beruházást hajtott végre a község önkormányzata, amelyek nem csak Nemesvámos, hanem az egész térség értékét is növelik. Hangsúlyozta, minden egyes siker mögött hatalmas munka és nagy, összetartó közösség áll. Úgy vélte, hogy a pályázatok sikeres lebonyolításához elengedhetetlen a határozott irányítás és a jól felkészült csapat, ami Nemesvámoson meg van.
Sövényházi Balázs, Nemesvámos polgármestere szólt arról is, hogy a mostani a beruházás második üteme, hiszen három esztendeje annak, hogy átadták az agrárlogisztikai csarnokot, a hűtőházi részt, illetve magát az alapterületet, és örömmel mutatott körbe a megépült csarnokra is. A hely kapott számos eszközt, padot, rendezvényasztalt és kommunális eszközöket is be tudtak szerezni. De a fejlesztések a polgármester reményei szerint nem állnak meg, és például a vásártér oldalaira mindenképpen szeretnének ponyvát szereltetni az időjárás viszontagságainak kivédésére.
Elhangzott az is, hogy 30 termelővel indult el ismét a piac, amit kéthetente szeretnének péntek délutánonként megrendezni. Sövényházi Balázs arról is beszélt, hogy a helyi termelők portékáira különösen nagy szükség van, ugyanis soha nem volt még ennyire fontos a rövid ellátási lánc, mint manapság. Az, hogy a helyben megtermelt élelmiszereket, helyben szerezzük be. Ezek a termékek nem utaztak: itt lettek megtermelve, feldolgozva. Gondoltak a családokra is, hiszen a vásárban a gyerekeknek is szánnak programokat.