Ünnep

2022.09.28. 12:00

Kiállítás, mozi, felvonulás, bál a gógánfai szüreti mulatságon

Folytatódott a régi hagyomány a községben, a hétvége a szüreti mulatság jegyében telt, ráadásul az időjárás is kegyes volt a felvonulókhoz, ünneplőkhöz.

Szijártó János

Fotó: Szijártó János/Napló

Pénteken a helyi zumbások indították a Kultúrházak éjjel-nappal program támogatásával megszervezett rendezvénysorozatot, majd a település szülötte, Hajgató Terézia festménykiállítását nyitották meg. Ezzel együtt megtekinthető volt Bors Lajosné természetfotós kasírozott technikával készült képösszeállítása, valamint néhai Kakuszi Mihályné porcelánbaba-, saját készítésű díszpárna- és terítőgyűjteménye is. Este a rendezvénysátorban retró mozi várta az érdeklődőket, akik az Üvegtigris című magyar filmet láthatták.

Szombaton a helyi konyhán a pitesütés rejtelmeibe pillanthattak be az érdeklődők. A déli harangszót követően pedig egyre többen gyűltek össze az iskola udvarán. Miután Papp Sándor István atya megáldotta a szőlőharangot, a menet elindult, hogy a falu utcáit bejárva hirdesse, ismét eltelt egy év, megérett a szőlő, itt a szüret ideje, lehet mulatni. A felvonulók több helyen is megálltak, borral, pálinkával, pogácsával kínálták az érdeklődőket. A kisbíró beszéde és az óvodások tánca tette vidámmá a felvonulást, szólt a mulatós zene. A feldíszített lovas szekerek, traktorok és az alkalomhoz illő ruhákba öltözött felvonulók kissé megfáradva értek vissza az iskola udvarára, ahol elsőként Sissi, az ismert énekes lépett a színpadra, majd a Sümegi Néptáncegyüttes asszonyai mutattak be remek műsort. A Petőfi-emlékévhez kapcsolódóan az iskolások Petőfi Sándor verseiből szavaltak, a színjátszó kör tagjai bordalokat adtak elő, ezzel is fokozva a hangulatot, népszerűsítve a szőlőt, a bort.

A türjei Őszirózsa Nyugdíjasklub tagjai már több éve szórakoztatják a közönséget táncukkal, most is nagy sikert aratott előadásuk. A Mókapalota műsorát kicsik és nagyok egyaránt nagy tetszéssel fogadták. Mókata dalai játékra hívták a gyerkőcöket, akik aktívan részt is vettek a játékokban, illetve Magyar Julcsi szép népdalai is sikert arattak.

A helyi asszonyok nagy számban neveztek a szüreti pitesütő versenyre, amelyet végül Tordáné Ughy Ilona nyert meg különleges pitéjével. A gógánfai szüreti mulatság szakácsai, Minorics Zsolt és Paukert Tamás ínycsiklandó babgulyást, székelykáposztát főztek, mellé almás, almás-káposztás, körtés és meggyes pitét fogyaszthattak az érdeklődők. A vidám nap éjszakába nyúló, fergeteges bállal zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában