Mit tehetünk, hogy megmaradjon a Bakony olyannak, amilyennek szeretjük?

– Nem a jövő hozza el az ökokatasztrófákat: már javában zajlanak, és nemcsak brazil esőerdőkben, hanem itt, a Bakonyban is. Baj, hogy ezt a problémát távolinak tartjuk időben és térben, mivel még van mit ennünk, van vizünk, tudunk fűteni. Ez egy lassan kibontakozó folyamat, amely az elmúlt évtizedekben bedurvult. Ezért talán nem gondoljuk annyira égetőnek, túl nyugodtak vagyunk. Nem szorongunk eléggé. A klímaszorongás már mindennapos szó lett, ami azt jelenti, hogy akkora egyesekben az emiatti ijedtség, hogy lefagyasztja őket, visszatartja a cselekvéstől. De inkább másoknak is át kellene élniük, ami sok fiatalban lezajlik; azokban, akik rájöttek, hogy a bőrükre megy a játék. A pannon ökoszisztéma, amelyet annyira szeretünk, hamarosan eltűnhet, nem lesznek meg benne azok a társulások, amelyek jelenleg még láthatók. Szegényesebb lesz a természet, azaz sérülékenyebb, még inkább kitett a károsításoknak. Ez veszteség mindenkinek – sorolta Lányi András író, filozófus, aki Globális éghajlatváltozás helyben értelmezve – címmel tartott előadást a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház és az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma felkérésére a Bakonyi Zöldkör rendezvényén. Az érdeklődőkkel folytatott beszélgetést Sallee-Kereszturi Barbara humánökológus vezette. 
Lányi András arról is beszélt, hogy a fenntarthatóság nemzedékének neveznek minket. De nem inkább változtatni kéne azon, ami folyik, ha nem akarunk belepusztulni, mert ami tart egy ideje, az különben fenntartja magát? – tette fel a kérdést. Persze érti, tudjuk mi is, mire gondoltak azok, akik a fenntarthatóság kifejezést a köztudatba bedobták. Olyan rendszert értenek alatta, amely úgy fejlődik, hogy közben saját erőforrásait gyarapítja. Mi inkább feléljük azokat a teljesítménynövelés érdekében. Ez arányvesztés, rendellenesség. Olyanok vagyunk, akárcsak az özönfajok, amelyek – esetükben szerencsére – összeomlasztják saját rendszerüket, kipusztulnak – vont párhuzamot az író. Nekünk nem így kéne tennünk, a homo sapiens elnevezés arra utal, hogy gondolkodó lények vagyunk – jegyezte meg a filozófus. Szerinte azon is érdemes elmélkedni, mit értünk növekedés alatt, szükség van-e rá olyan formában, ahogy manapság gondolunk rá. Ugyanis az illúziójával próbáltuk igazolni mindazt, amit az eddigiekben a környezet ellen vétettünk. A haladásnak ebből a dáridójából Lányi András szerint nekünk csak a maradék jutott. Ránk a takarítás, a rendrakás feladata maradt. 
Felhívta arra a figyelmet, hogy a leghamarabb várható ökokatasztrófa nem az éghajlatváltozással kapcsolatos. A biológiai sokféleség összetettségének felbomlása, a levegő, a talaj, a vizek károsítása közelebbi fenyegetés, mérgezésük az ipari, a mezőgazdasági és egyéb tevékenységeink végterméke. 
– A pusztulás körforgását hoztuk létre, gyilkos anyagokat injektáltunk a természetbe és elvesztettük felettük a kontrollt, a műanyagok, a mérgek minden élőlénybe eljutnak, s ráadásul semmi jele, hogy meg akarnánk javulni – szögezte le az előadó.