2022.09.05. 09:00
Térségi nyugdíjas-találkozót tartottak Devecserben
A megújult egykori Devecseri Járási Berta Kórház épületegyüttesének otthont adó park szolgált az esemény helyszínéül.
Fotó: Ravasz-Rednágel Zsuzsanna
A tematikus botanikus parkban lévő japánkert szomszédságában felállított rendezvénysátorban zajlott le a térségi nyugdíjasklubok találkozója. A rendezvény mottója, hogy az élet a nyugdíjaskorral nem ér véget, sőt, akkor kezdődik csak igazán – mondta Bujdos Zsuzsanna, a Devecseri Szociális Alapszolgáltatási Központ intézményvezetője.
A térségből érkező hét nyugdíjasklub előadása előtt Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy nagyon jó ötletnek tartja, hogy itt, a kórház – ahol a jelenlévők közül is sokan születtek – parkjában rendezik meg ezt a találkozót. A megújult parkban, a japán kert és a székely kapu tövében bemutatkozhatnak egymásnak a klubok tagjai, és ami szintén fontos, hogy együtt vannak, nincsenek egyedül. Ferenczi Gábor, a település polgármestere ünnepi beszédében elmondta: fontosnak tartja, hogy azokat segítse a település, akik évtizedeken át támogatták a gyermekeiket, unokáikat.
Örömét fejezte ki, hogy ez az évtizedes hagyomány újra élővé vált, és a térségi nyugdíjas-találkozónak a kórházi épületegyüttest körülvevő park adhat otthont. Ezt követően a hét nyugdíjasklub és a Lyra Énekegyüttes műsora következett, ahol a felcsendülő népdal- és nótacsokrok előadása közben a klubok tagjainak házi süteményei, pogácsái kerültek finom borokkal az asztalokra, majd egy tartalmas gulyásleves elfogyasztásával zárult a kiváló hangulatú találkozó.