A jövő útján

2022.09.03. 15:30

Tihany a világörökség egyik helyszíne lehet

Látványosan megújult és tovább szépült a félsziget az elmúlt években – derült ki a Tihany a jövő útján című beszélgetésen, amelyet az Örökség Kultúrpolitikai Intézet szervezett a helyi Alkotók házában pénteken. A világörökségi helyszín egyik várományosa a Tihanyi-félsziget. .

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika/Napló

Tósoki Imre polgármester lapunknak méltatta a pályázati lehetőségeket és utalt a 2013-as tervezésre. Utóbbi egyedi koncepció volt, melyet szakmai, lakossági és civil szervezeti együttműködéssel hoztak létre. Végső dokumentuma a Tihany 2030 című fejlesztési csomag lett, amelyet a Magyar Építész Kamara azóta is jó példaként említ.

– Ennek a dokumentumnak köszönhetjük, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felfigyelt a kistelepülésre, és így nyíltak meg a pályázati lehetőségek – fogalmazott a polgármester. Hozzátette, a támogatás nagyon fontos, mert a település adottságai, természeti, történelmi és kulturális értékei miatt csak a turizmusból tud megélni. Az MTÜ kimondta, Tihanyból turisztikai mintatelepülést kell létrehozni, aminek elindításához sok európai uniós forrást biztosított. A polgármester méltatta a Magyar falu program támogatását is. 

Bendi Lajos, a Tihany Fejlesztési Programiroda ügyvezetője a már említett csomag, illetve dokumentum apropóján beszélt az önkormányzati fejlesztésekről, az apátságot, a Bahartot, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot, a közutakat érintő beruházásokról.

Fotós: Kovács Erika/Napló

Kiemelt helyszín az apátság, az oda vezető lépcsősor, a Csokonai liget, és fontos a táj, valamint a környezet rehabilitációja is. Utóbbinál például a településre jellemző zsúfolt közlekedés minimalizálása lenne a cél. Fókuszban áll az ősközség épített környezetének a megújítása is. Az ügyvezető beszélt a volt apátsági magtár megújításáról, amely kiemelt műemléki érték. Helyet kap benne a turizmus, a kultúra és a rendezvények. Szó volt a Visszhang-domb megújításáról, az Alkotók háza létrehozásáról és bölcsőde, óvoda kialakításáról is. 

Mihályi Jeromos perjel, a tihanyi bencés közösség vezetője kiemelte, a Világörökség-várományos helyszín című uniós pályázatból történt az apátsági múzeum létrehozása, ahol állandó, interaktív kiállítás van, összeállításánál külön gondoltak a családokra, gyerekekre. A perjel beszélt egyebek mellett a templom, az apátsági külső terek, a cukrászdai udvar, a galéria és a kis apátsági udvar megújításáról, utóbbiban kitűnő közösségi programot kínál a napváró terasz. 

Pataki Bence, a tihanyi Levendula Színpad Kulturális Kft. ügyvezetője a szabadtéri színpadnál történt jelentős fejlesztéseket helyezte középpontba. A résztvevők kitértek a település jövőbeni terveire és elképzeléseire is.

A beszélgetést Rózsa Éva, a tihanyi Németh László Művelődési Ház igazgatója vezette, melyre az Örökség Műhely rendezvénysorozat keretében került sor, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában