Példaértékű összefogás

2022.10.22. 11:30

Átadták a közösségi házat Balatonakarattyán

Mintegy 300 milliós beruházással közösségi házat hoztak létre Balatonakarattyán a Rákóczi utcában, amelyet ünnepélyes körülmények között adtak át október 21-én, pénteken. A költségekből, köszönhetően Kontrát Károly országgyűlési képviselőnek, több mint 200 millió forint kormányzati támogatás.

Kovács Erika

Kontrát Károly képviselő és Matolcsy Gyöngyi felvonta a közösségi ház előtti nemzeti lobogót, majd szalagátvágással átadták az épületet

Fotó: képviselői iroda/Gáspár Ákos

Kontrát Károly képviselő kiemelte, mindig lehet számítani a kormányra, az akarattyai emberekre. Ezt bizonyítja az épület, amelyet közösségi összefogással hoztak létre. – Váljanak valóra a település céljai továbbra is, legyen egyetértés, vita, beszélgetés, közösséget erősítő összejövetelek – mondta. 
Matolcsy Gyöngyi polgármester kifejtette, belügyi támogatással, 22 millió forintért vette meg az önkormányzat 2015-ben a száz négyzetméteres épületet, melyet bővített 400 négyzetméterre, így létrehozta a közösségi házat. Eddig ugyanis nem volt megfelelő helyszín a rendezvényekhez, különféle programokhoz. Aztán 2019-ben a Magyar falu program támogatásával 15 millió forintból elkészültek a tervek, megkezdődtek a munkálatok. Mintegy 300 millió forintos beruházásból több mint 200 millió kormányzati támogatás, a többi pénzt az önkormányzat saját forrásból biztosította. Idén tavasszal a parkolóra nyertek el ötmillió forintot, majd kedvező áron, 690 ezerért használt bútorokat vettek egy üdülőből. A polgármester köszönettel szólt Kontrát Károly segítségéről. 

Fotós: képviselői iroda/Gáspár Ákos

A munkát egy éve kezdték meg. Tágas konferenciaterem is van a házban, melyben lesz szolgáltatóhelyiség is. Itt működik majd az önkormányzat, terveik szerint november végétől, és itt kap helyet a könyvtár. A ház kialakításával nagy lépést tettek Balatonakarattyán egy igényes településközpontért, ahol már működik a mentőállomás, orvosi rendelő, és ott található a templom. 
Kontrát Károly képviselő és Matolcsy Gyöngyi felvonta a ház előtti nemzeti lobogót, majd szalagátvágással átadták az épületet, melynek múltját Ránky Péter filmvetítéssel idézte fel, majd bemutatta a létrehozását is. – Egy közösségnek otthonra van szüksége, amely tovább erősíti azt. Ilyen ez a ház; egy megvalósult álom, amely összefogással jött létre – fogalmazott Bánkuty Józsefné művelődésszervező. Kiemelte, a ház adjon helyet egy pezsgő közösségi életnek, mások mellett a helyi civil szervezeteknek, legyen nyitott minden jó kezdeményezéshez. 

Fotós: képviselői iroda/Gáspár Ákos

Az ünnepségen Zsapka Beáta hivatalvezető köszöntötte az időseket is, majd Hatás Andrea színművész és több ifjú tehetség szép előadással ajándékozta meg a közönséget. Az ünnep szép eseményét adta, amikor Matolcsy Gyöngyi polgármester méretes tortát vitt a terembe tűzijátékkal, gyertyákkal, abból az alkalomból, hogy nyolc éve önálló település Balatonakarattya. 
A ház átadása előtt megemlékeztek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról a Rákóczi parkban lévő emlékműnél, ahol koszorúkat is elhelyeztek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában