Támogatás

2022.10.05. 08:00

Bútoradományt kapott a veszprémi mentőállomás

Hetven darabból álló, személyre szóló és zárható tárolószekrényeket adományoztak Veszprém megyei bútoripari cégek a veszprémi mentőállomásnak. Az összefogással létrejött adományt kedden adták át a helyszínen.

Kovács Erika

Fotós: Penovác Károly/Napló

Börcsök Zsolt mentőtiszt, a veszprémi mentőállomás vezetője örömmel beszélt az adományról, az egyedi bútorról. Azt mondta, kollégái boldogan és nagyon hamar birtokba vették a kulccsal zárható szekrényeket, melyekben egyebek mellett evőeszközöket is tarthatnak. Így sokkal rendezettebb, élhetőbb lett a munkakörnyezet az állomáson. Kaizer Tamás, a mentőállomás gépkocsivezetője, az ötlet kezdeményezője elmondta: célja az volt, hogy kollégáival együtt megfelelő helyen tudják elhelyezni személyes tárgyaikat. A meglévő szekrényekből adott esetben a helyettesítőknek is tudnak majd adni.

Ő kereste meg a herendi Árkossy Bútor Kft-t, melynek csapata szervezte meg és gyártotta le a szekrényeket, közölte Árkossy Emese, a cég ügyvezetője. Férje, Árkossy Tamás javasolta, hogy a teljes berendezés összeállítását összefogással valósítsák meg. Így az ötlethez csatlakoztak más Veszprém környéki bútorgyártók, illetve asztaloscégek vezetői, képviselői is. Szijártó Tamás cége az alapanyagot biztosította, Bacher Ákos és cége, valamint Bezzeg Zoltán a helyszínen segített a szekrények összeszerelésében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában