Gyász

2022.10.25. 12:34

Elhunyt Csővári János, Várpalota díszpolgára

Október 24-én hetvenhat éves korában elhunyt Csővári János, Várpalota díszpolgára, a város utolsó tanácselnöke.

Szabó Péter Dániel

Fotó: Archív

Csővári János 1946. március 6-án született a Bács-Kiskun megyei Hajóson. Édesanyja korai halála után a nagyszülei, majd a keresztszülei nevelték. Az általános iskolát helyben, a középiskolát Kiskunhalason végezte, majd Keszthelyen folytatta egyetemi tanulmányait, ahol 1968-ban végzett agrármérnökként. A zalai városban ismerkedett meg későbbi feleségével, akivel Várpalotán telepedtek le, s alapítottak családot. Két gyermekük született, Barbara és Zsófia, akik három unokával ajándékozták meg őket.

Csővári János agrármérnökként a helyi TSZ-ben helyezkedett el, ahol vezető beosztásokban kellett bizonyítania, később elnökhelyettes is lett. Aktív közéleti emberként mindig foglalkoztatta a politika, 1986-ban tanácselnökké választották Várpalotán. Városvezetői időszaka alatt épült fel a városi sportcsarnok, a kórház, a zeneiskola és a buszpályaudvar is, de a kulturális élet lelkes támogatójaként az egykori zsinagógából kialakított Nagy Gyula Galéria elindulása is a nevéhez kötődik. Kollégái, barátai és tisztelői olyan közvetlen, kedves és jó humorú emberként emlékeznek rá, aki városvezetőként is őszinte érdeklődéssel fordult mindenki irányába.

A rendszerváltást követően sem szakadt el a politikától, tizenhat éven át önkormányzati képviselőként szolgálta szeretett városát, s a Loncsos városrészt. Közben az Uniqua biztosítónál ügynökségvezetőként dolgozott. Nyugdíjba vonulását követően is sokat tevékenykedett. Társa, Gabriella is hű támasza volt hosszú éveken át.

Méltósággal viselt betegség után október 24-én, 76 éves korában hunyt el Várpalotán. Temetéséről később intézkednek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában