Saját forrásból újították fel

2022.10.01. 08:00

Érseki áldás a veszprémi kápolnára

Megáldotta Udvardy György érsek a felújított Szent Anna-kápolnát pénteken.

Marton Attila

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Udvardy György érsek köszönetet mondott a felújításban résztvevőknek. Áldásában azt kérte az Úrtól, hogy a kápolna szolgálja a diákok lelki javát, valamint, hogy a megújult épület legyen az iskola szíve és a közösség otthona. 
A Padányi Katolikus Iskola iskolakápolnájának megáldásán az érseki hivatal elöljárói, Porga Gyula polgármester, a munkálatok vezetői, valamint az iskola több diákja részt vett. 
A Veszprémi Érsekség tájékoztatása szerint a teljes felújítást a kápolna erősen leromlott műszaki és gépészeti állapota indokolta. A kivitelezés tavaly decemberben kezdődött el, és a napokban fejeződött be. A felújítás során a kápolna külső és belső vízszigetelést kapott, ami megszüntette az épület vizesedését. 
A kápolnába új, hőszivattyús padló- és falfűtést építettek be, valamint kicserélték a padlót. A régi bútorokat, az oltárt és oltárképet, valamint a kőelemeket restaurálták, a meglévő padok kiegészítéseként újakat is kihelyeztek. A beruházást a Veszprémi Főegyházmegye saját forrásából finanszírozta. 
Az áldó szertartáson közreműködtek a Padányi iskola diákjai, majd a tanulók szentmisén vettek részt. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában