VEB 2023 EKF

2022.10.17. 16:00

Közösségi programok helyszíne a Pannon KözTér

Egyéves lett a Pannon KözTér, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa első közösségi pontja.

Marton Attila

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A jeles alkalmat az elmúlt egy évre visszatekintő programmal és pódiumbeszélgetéssel ünnepelték a napokban. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora arról beszélt, a város és az egyetem kapcsolata új szintre helyeződött azzal, hogy Veszprém és térsége elnyerte az EKF-cím, és ennek egyik hozadéka, hogy az intézmény épületében új közösségi helyszínként létrejött a Pannon KözTér. Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója elmondta, a Pannon Köztér létrehozásával hidat szerettek volna képezni a különböző korosztályok és közösségek között. Úgy vélte, az utóbbi egy év bebizonyította, hogy helyes volt az elképzelés, ugyanis az egyetemi hallgatók más korosztályokkal és közösségekkel működtek együtt, hoztak létre programokat.  
Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 EKF közösségi bevonásért felelős projektmenedzsere elmondta, Veszprémben két köztér működik: elsőként a Pannon KözTér nyílt meg tavaly ősszel, majd idén év elején a Jutasi KözTér a Jutasi lakótelepen. A Pannon KözTér az egyetemi hallgatóknak, valamint az EKF-hez kapcsolódó kulturális és önkéntes programoknak biztosít helyszínt. Kővári Edit, az egyetem EKF-referense, a KözTér vezetője hangsúlyozta, a helyszín két, összesen harminc fő befogadására alkalmas teremből, valamint egy nagyobb, terasszal is rendelkező közösségi térből áll. A KözTérben egy év alatt 261 rendezvényt tartottak, amelyek több mint ötezer látogatót vonzottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában