Isten hajléka

2022.10.09. 20:00

Megáldották a megújult kupi templomot

Vasárnap délután Udvardy György veszprémi érsek áldotta meg a megújult kupi Szent György római katolikus templomot.

Polgár Bettina

20221009. Kup. Udvardy György érsek szentmise keretében megáldotta a felujitott kupi templomot. Fotó: Nagy Lajos. NL. Veszprém Megyei Napló.

 

 

Udvardy György úgy fogalmazott, nagyon fontos, hogy Isten hajléka mindig rendezett, mindig a legszebb legyen. Mint mondta, jó látni, hogy mind kívülről, mind pedig belülről megújult a kupi templom. – Hisszük, hogy ez segíteni fogja az ide betérőket, a településen lakókat hitük gyakorlásában. Ezért kérjük az Úr áldását, nem elsősorban az épület falaira, hanem mindazok munkájára, akik ezért fáradoztak, és mindazoknak az életére, akik ide hitüket gyakorolva betérni szeretnének – tette hozzá.

Az alkalmon Kovács Ernő egyházi szervező köszöntötte a résztvevőket, betekintést nyújtva a település történetébe. – Régészeti feltárások igazolják, hogy már az új kőkorban is éltek itt emberek. A falu lakóinak száma a történelmi események alakulása szerint változott. Templomunk írásos történeti nyomait 1240-től követhetjük. A reformáció után a falu református lakosai gyakorolták hitüket a templomban, majd a 18. századtól az Esterházy család támogatásával visszakaptuk a templomot, természetesen úgy, hogy a református közösség telket és támogatást kapott temploma felépítésére. Jelenlegi formájában 1847-ben építették újjá templomunkat, és ettől kezdve a katolikus közösség tartotta rendben az épületet, nem csak önerőből. Ma 469-en élnek a faluban, ebből 320-an katolikusok. A megszépült épület még inkább alkalmas az aktív hitélet gyakorlására, csak a hívek hozzáállásán múlik, hogy mikor és mennyire telik meg ez a templom – hangsúlyozta.

Megtudtuk tőle, a templomon teljes külső és belső felújítást végeztek. Még 2017-ben kezdődtek a munkálatok, melyekhez anyagi támogatást nyújtott az állam és az érsekség, emellett a helyiek is hozzájárultak a felújításhoz. A rekonstrukció összesen 49 millió forintba került. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában