Szemle

2022.10.08. 12:00

Négy vadásztársaság trófeáit mutatták be Sümegen

Trófeaszemlére várta az érdeklődőket a Darnay Kálmán Vadásztársaság, a Fehérkő Vadásztársaság, a Marcal-völgye Vadásztársaság és a sümegi Kinizsi Vadásztársaság pénteken délután Sümegen a Palotakertben.

Szijártó János

A Sümeg térségében működő négy vadásztársaság mutatta be, állította ki az idei évben elejtett gímbikák trófeáit a Palotakertben Fotó: Szijártó János

 

 

A négy vadásztársaság által kiállított trófeákat sokan megtekintették, s közben hallhatták az azokhoz kapcsolódó beszámolókat, tájékoztatókat is. Pap Gyula, az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém megyei szervezetének elnöke úgy fogalmazott beszédében, hogy büszkeség tölti el az itteni társaságok kiemelkedő egész éves munkája és az általuk kiállított trófeák alapján. Mint mondta, ez a régió, a Marcal-medence országos szinten is példás a vadgazdálkodás vonatkozásában, ahol az összetartás a jellemző, s ehhez társul a sümegi önkormányzat támogató, pozitív hozzáállása.

Végh László polgármester úgy vélte, hogy Sümegen mindig is nagy jelentőséggel bírt a vadászat, és tény, hogy elismerésre méltó az itteni vadászok munkája, amiért a város csak köszönettel tartozik. A Darnay Kálmán Vadásztársaság nevében Máté Zoltán elnök az idei szeptember kapcsán arról számolt be, hogy tizennyolc gímbika került terítékre, ebből tizenhat kapott érmes értékelést. Négy arany-, öt ezüst-, hét bronzérem talált gazdára, a trófeák átlagsúlya meghaladta a nyolc kilogrammot. Hozzátette,  folyamatosan dolgoztak, s ma is ezt teszik a vadkár elhárítása, csökkentése érdekében.

Az immár tíz éve működő Marcal-völgye Vadásztársaság nevében Nagy Miklós köszöntötte a résztvevőket. Mint kifejtette, a négy jelen lévő vadásztársaság közül talán az ő területük adottságai a leggyengébbek, ám ennek ellenére sem elégedetlenek, hiszen a tíz elejtett gímbika alapján a mostani volt a harmadik legjobb évük. A Fehérkő Vadásztársaságot ifjabb Tüttő János képviselte a trófeamustrán. Mint elmondta, a szeptemberi teríték náluk a tavalyihoz hasonlóan alakult, harminckét elejtett bikával. A nyári nagy szárazság okozta vízhiány és a fehérjedús növényzet hiánya viszont nagyon meglátszott a területen.

A sümegi Kinizsi Vadásztársaság elnöke, Rédei Zsolt az élőhelyi adottságok biztosítására és a szakszerű vadgazdálkodásra hívta fel a figyelmet. Hozzátette, idén Veszprém megye legnagyobb trófeasúlyú gímbikája náluk került terítékre, 12,74 kilogrammos súlyával. 

A beszédek után a kiállított trófeákat szakmai szempontok alapján is értékelték, és a résztvevők immár kötetlen hangulatban osztották meg egymással tapasztalataikat. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában