Városfejlesztés

2022.11.24. 17:30

A lehetőségek városa: Balatonalmádiban együtt gondolkodnak

Zsúfolásig megtelt az almádi városháza nagyterme, akkora érdeklődés várta a városfejlesztési fórumok első összejövetelét a közelmúltban, amelyen Fabó Péter polgármester is kifejtette álláspontját.

Kovács Erika

 

– Nem azt várom a város polgáraitól, hogy végezzék el a munkánkat, fogalmazott Fabó Péter, Balatonalmádi polgármestere. Hozzátette, azt szeretnék, hogy mindenki ismerje meg a terveiket, és mondja el a véleményét. Nincs semmi kőbe vésve. Ami a legfontosabb, a mostani egy történelmi pillanat, hogy megszólítsák a város fiataljait. Itt van egy nagyon komoly feladat, amellyel úgy valósíthatják meg a fiatalok önmagukat, hogy közben saját életterüket és majdani családjuk környezetét is formálhatják. 

– Újrafogalmazhatjuk az alapokat, ezt Kajári Gyula, Balatonalmádi pénzügyi, területfejlesztési és környezetvédelmi bizottságának elnöke mondta. Kiemelte, meg kell alkotni a város új arculatát, meg kell fogalmazni Balatonalmádi identitását. – Minél több embernek meg kell ismernie a városfejlesztési koncepciót, melyhez hozzájárulást és részvételt kérünk a város lakóitól. Ha van jövőképünk, máris sokkal egyszerűbben és átgondoltabban tudunk döntéseket hozni városunk érdekében, hangsúlyozta. Mezei Gábor építész megjegyezte, a koncepciót alkotó szakemberek hamar megértették, hogy szakmai nyelven megfogalmazott mondatokkal nem lehet megszólítani a város polgárait. Ezért döntöttek arról, hogy látványterveket készítenek, melyekről már lehet érdemben eszmét cserélni. – Minden szakember lelkesen, a városért dolgozik. Hiszünk abban, hogy el tudunk indulni egy olyan irányba, amit közösen terveztünk el, közölte. Elhangzott továbbá, még minimum két alkalommal szeretne „közösségi tervezést" megvalósítani Balatonalmádi polgármestere és a képviselő-testület. 

Balatonalmádi a lehetőségek városa. A város gyönyörű, és arra vár, hogy lakói kreatívan és tudatosan nyúljanak hozzá, illetve kezdjék meg a fejlesztéseket. A mostani gondolat, valamint a tervek előfutáraként 2020 nyarán már elindult az Almádi30 civil polgári kezdeményezés azzal a céllal, hogy a város hosszú távú fejlesztési koncepcióját előkészítse, szakértők és az érdeklődő polgárok bevonásával. Ez egy fontos alapot adott Balatonalmádi városfejlesztési munkájának elindulásához. Balatonalmádinak természetesen korábban volt településfejlesztési koncepciója, mely azonban a helyismeret és megfelelő iránymutatás hiányában meglehetősen általánosra sikerült. Bár sok fontos gondolatot hordozott, nem volt alkalmas a fejlődés irányába mutató, konkrét lépések megtételére. 

A következő városfejlesztési fórumot Balatonalmádiban december 15-én tartják meg. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában