Elismerés

2022.11.05. 12:02

Apró Zoltánné klubvezetőé a Pro Tihany díj

Apró Zoltánné a Levendula Klub vezetője vehette át a Pro Tihany díjat Tósoki Imre polgármestertől a 20. Gardália Napok nyitónapján Tihanyban. A Magtárban rendezett péntek esti ünnepségén levetítették a Gardália történetéről szóló filmet, amit a helyi televízió készített.

Kovács Erika

Apró Zoltánné Tósoki Imre polgármesterrel (balról) és a párjával, Blénessy Tiborral Fotó: Tihany Tv/Szabó Zsolt

- Hatalmas meglepetés számomra a díj, amit nagy megtiszteltetésnek tekintek, fogalmazott Apró Zoltánné. A díjazott kiemelte, örömmel tölti el, hogy elismerik a munkáját, amit szívesen végez, majd köszönettel beszélt a település vezetéséről, illetve a családjáról, mely támogatja mindenben.

Munkája országos elkötelezettség is egyben, ugyanis elnök-helyettese a Rákbetegek Országos Szervezetének.

A Gardália Fesztivál három napon át több helyszínen, rendkívül gazdag programokkal, egyebek mellett a hal és a bor megáldásával, látványsütéssel, főzőversennyel várja az érdeklődőket, a részletekről az önkormányzat honlapján, illetve a közösségi oldalon lehet tájékozódni. Az esemény fővédnöke Kontrát Károly országgyűlési képviselő. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában