„Akinek van, az adhat útmutató fényességet"

2022.11.28. 18:00

Árnyjáték a kivilágított zirci monostornál a hitet jelképező láng meggyújtásakor

A fűbe letérdelve mondták el a Miatyánkot kislányok a Zirci Ciszterci Apátság díszudvarán, a szerzetesek épületegyüttesét megvilágító lámpák előtt mozogva pedig árnyjátékot játszottak, míg más gyerekek táncra perdültek a közös népdaléneklésen, amit advent első hétvégéje alkalmából tartottak meg a monostorban. A koszorúkészítéskor pedig annak örülhettek, hogy bőven volt alapanyag, nagy zsáknyi fenyőág állt rendelkezésükre. 

Rimányi Zita

Fotó: Rimányi Zita/Napló

Navratil Andrea népdalénekes, Császár Dominik és pásztorzenekara zirci dudautánzó dalokat is előadott műsorában, majd a közösség adventi koszorújánál szintén zenéltek, felléptek a művészek. Sok helybeli összegyűlt, körbeállták a koszorút, többen mécsesekkel érkeztek sötétedés után. Bérczi L. Bernát, a Zirci Ciszterci Apátság apátja köszöntötte őket. A bazilika harangjai szólaltak meg az ünnepség kezdetekor és a végén.

Az első adventi gyertyát a baptista gyülekezetet képviselő Petrikné Sáfrány Judit gyújtotta meg. A hitet jelképező láng kapcsán elmondta: a sötétségben botladozik, aki nem találja helyét a világban, nem tudja, merre tart, nincs viszonyítási pontja, s a sötétben a másik embert se látja, csak beleütközik néha. Szavai szerint a biztonságot adó, Istentől jött világosságban észrevesszük egymás szükségeit, szépségeit. Akinek van, az adhat útmutató fényességet – jegyezte meg.

A szeretet, az öröm, a várakozás jegyében az adventi időszakban a következő szombatokon szintén gyerekfoglalkozásokkal, programokkal, forralt borral, meleg teával, pogácsával várják az apátságban délutánonként az érdeklődőket. A díszudvarban a gyertyagyújtásokat az elkövetkezőkben is 17.30-kor tartják. 

 



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában