Ünnep

2022.11.26. 10:06

Betlehemet állítottak Balatonfüreden: megkezdődött az advent a városban

A Szent család és a három királyok című szoborcsoport felállítása alkalmából ünnepséget szervezett Balatonfüreden, a Krisztus Király-plébániatemplomban a Reformkori Hagyományőrzők Társasága és a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. pénteken este. A betlehem felállítását Schindele Györgyné kezdeményezte húsz évvel ezelőtt.

Kovács Erika

Fotó: Penovác Károly/Napló

– Lassan meggyújtjuk az első adventi gyertyát, és ünnepeljük azokat az értékeket, amelyek az emberiség és valamennyiünk számára a legfontosabbak – fogalmazott Bóka István, Balatonfüred polgármestere. Hozzátette, várjuk Magyarország, Európa és az egész világ legnagyobb ünnepét, a karácsonyt. Az ünnepi készülődés hagyományosan a betlehemi jászol állításával kezdődik, majd folytatódik az adventi ünnepsorozattal. –Nagyon bízom abban, amikor ezekre az ünnepekre elmegyünk a gyermekeinkkel, családunkkal, barátainkkal, a város közösségével, akkor a felkészülést, várakozást közösen éljük át – mondta. A polgármester méltatta a betlehem állítást, mely csodálatos hagyománya lett a városnak.  Schindele Györgyné hozzátette, kötelességünk a hagyományokat ápolni, megőrizni. Az ötletgazda sajnálattal szólt a szomszédságban dúló háború elszenvedőiről, a gyerekekről, hatalmas értéknek nevezte, hogy mi biztonságban élhetünk. 

Az ünnepségen meggyújtották az első adventi gyertyát, műsort adott a Csillagkert Balatonarácsi Református Óvoda, valamint az intézmény női kara. Az estet szeretetvendégség zárta a templom előtt, ahol meg lehetett csodálni a betlehemet is. A jászolt és az épületet összefogással a helybeliek alakították ki, az állatokat néhány éve szintén egy művész faragta meg. 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában