Biztonság

2022.11.24. 20:00

Egy tragikus baleset utóélete: Anyagi forrás kell a megoldáshoz Monostorapátiban

A település közlekedésbiztonsági helyzete került terítékre a csütörtöki tárgyaláson a múlt heti tragikus baleset kapcsán. Amint kiderült, a fejlesztéshez mindenképpen forrás szükséges.

Tóth B. Zsuzsa

Az egyeztetésen Navracsics Tibor területfejlesztésért felelős államtitkár, Fekete János, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Veszprém megyei igazgatója és Takács Péter, a község polgármestere vett részt. A polgármester elmondta, hogy régóta fennálló probléma a község főútján a nagy forgalom, a gyorshajtás, az út egyes szakaszain a járda hiánya. Utóbbit akár padkaszélesítéssel, ároklefedéssel lehetne orvosolni, de segíthetne két telepített sebességmérő is. – A települést elkerülő út elkészültére még több évet kell várnunk, de a megoldás addig is sürgető. A község iskolájába a szomszéd falvakból is járó gyerekek épsége éppúgy fontos, mint a felnőtt lakosság biztonsága – mondta Takács Péter. 

A miniszter úgy fogalmazott, hogy a fejlesztési lehetőségekhez a jövőben finanszírozási lehetőséget kell találni. – Az itt élők természetes igényét ki kell elégíteni, ami szeretteik biztonságban tudását illeti. Segítenünk kell abban, hogy ha van fejlesztésre fordítható összeg, abból ide is érkezzen – mondta Navracsics Tibor. 

Takács Péter Navracsics Tibornak mutatja a település térképén a lehetséges megoldásokat Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Fekete János arról beszélt, hogy az utóbbi négy évben az úton harminc százalékkal nőtt a tehergépjármű-forgalom. – Amióta a településen áthaladó 77-es főút másodrangú lett, megnőtt a forgalom, de a közbiztonság nem javult. Az Eger-patakon átívelő híd felújítása folyamatban van, ott egy gyalogos, kerékpáros híd kialakítására is lehetőség nyílik, és egyoldali járda építését tervezzük. De a településen a legnagyobb gond, hogy minimális hosszban van csak megfelelő szélességű járda, melynek építése önkormányzati feladat. A közút üzemeltető cég, ezért csak akkor tudna itt járdát építeni, ha erre célzott támogatást kapna. Az út visszaminősítése sem lenne megoldás, mert kizárná a teherforgalmat, miközben az csak akkor lehetséges, ha elkészül a települést elkerülő út – mondta Fekete János. 

A résztvevők a tárgyalást összegezve arra jutottak, hogy fejlesztési támogatás segíthetné a megoldást, a település közlekedésének biztonságosabbá tételét. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában