Hivatásos művészek alkotásai

2022.12.05. 19:00

A Zonta Club Veszprém rendhagyó kiállítása

Az idén rendhagyó képzőművészeti kiállítást szervezett a Zonta Club Veszprém, a Rotary és Lions klubok támogatásával. A hagyományoktól eltérően a Veszprémi Művész Céh tagjainak alkotásait láthatja a közönség a Petőfi Színház aulájában december 15-ig.

Takács G. Mária

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A kiállítás megnyitóján a fuvolások adták meg az alaphangulatot, majd Rudinszki-Petrik Erzsébet, a Zonta Club elnöke köszöntötte az érdeklődőket. Oberfrank Pál házigazda, a színház igazgatója örömét fejezte ki a több évre visszanyúló együttműködésért. Hangsúlyozta a művészetek értékét, beszélt az orosz-ukrán háborúról. Kiemelte, most még nagyobb szükség van az értékek megőrzésére, vigyáznunk kell mindarra, ami szép, és amiért élni érdemes. Ez a vágy tükröződik a képzőművészetben is, egy kiállítás pedig fontos alkalom az egymásra találásra. Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes a színházat lélekgyógyító helyként jelölte, ahol a mindennapok gondjaiban nyújtanak feledtető felüdülést.

Herth Viktória művészettörténész megnyitójában elmondta, soha nem gondolta volna két fiú édesanyjaként, hogy olyasmiért kell aggódnia, amiért a szülei, nagyszülei a háborús években aggódtak. - Mégis itt állunk a megbillent világban egyetértésben egy csodálatos környezetben, szépséges alkotások közepette. Mert a művészek teszik a dolgukat, esetenként mások megsegítésére - hangsúlyozta.

A Zonta jótékonysági kiállítás bevételét ezúttal a vakok és gyengénlátók veszprémi szervezete kapja.

A művész céh 17 alkotója, Boda Balázs Gábor, B. Hegedűs Piros, Csontos Katalin, Fábián László, Farkas István, Fekti Vera, Jáger István, Kallai Sándor, Kulcsár Ágnes, Marosi Diána, Nagy Veronika, Oláh Kati, Somogyi Győző, Szabó Ágnes Erzsébet, T. Szabó László, Tungli Zsuzsa, Zongor Gábor képeiből válogathatnak az érdeklődők. A jótékonysági szervezet az idén csatlakozott a Jónak lenni jó elnevezésű mozgalomhoz, melynek keretében online licitre két művet ajánlottak fel. Fekti Verától a Párás Balaton című alkotása (olaj, vászon 50x50 cm méretű), a kikiáltási ára  65 ezer forint. Kulcsár Ágnes akril képének címe Kiskarácsony, ami farostra készült, 40x43 centiméter méretben, a kikiáltási ára 80 ezer forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában