Helyi és környékbeli árusokkal

2022.12.21. 09:00

Adventi vásártérré alakult a termelői piac

A polgármesteri hivatal melletti termelői piacon tartották meg első adventi vasárukat a helyiek.

Ravasz-Rednágel Zsuzsanna

Kovács Zoltán, Horváth Zoltán és Kalmár Arnold helyi kézműves termelő

Fotó: Ravasz-Rednágel Zsuzsanna

A község önkormányzata rendezésében megvalósuló adventi vásárt most először tartották a termelői piacon, amiből hagyományt kívánnak teremteni a szervezők. – A zord időjárás elmúltával, bízunk benne, hogy jelentkeznek majd árusok, és a helyiek igénye szerint havonta vagy kéthetente piacot tudunk majd tartani – jegyezte meg Horváth Zoltán polgármester. Figyelembe véve a környező települések piaci nyitvatartását, a kolontári piaci napként a vasárnap délelőttöt tervezik kijelölni – mondta a településvezető. – Hosszú volt az út a mai napig: a sikert nem adták könnyen, de elértük, hogy egy szép és gazdaságosan üzemeltethető, rendezett termelői piactere van a falunak, amelyet helyi és környékbeli árusok és látogatók is felkeresnek – tette hozzá a polgármester. 

A 18 kitelepülő kistermelő portékái között megtalálhatóak voltak a sajtok, szörpök, mézek, lekvárok, de a kézzel készített díszek, ékszerek is. Marika és Jani bá' vendégasztala kínált sült kolbászt, teát és forralt bort is a helyben fogyasztó vendégek legnagyobb örömére. – Az ide látogató emberek piac nélkül csak-csak meglennének, de itt nemcsak a piaci forgatagot, hanem baráti beszélgetéseket, emberi szót, közösségi élményt is kapnak a portékák mellé – zárta szavait a polgármester. 

Az adventi forgatag megnyitását követően a térség országgyűlési képviselője, Kovács Zoltán és a Horváth Zoltán polgármester végiglátogatta a piaci árusokat és barátságos beszélgetésbe elegyedtek a termelői piacra kilátogató helyiekkel is.

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában