Szalagavató Tapolcán

2022.12.02. 14:00

Az érettségi kapujában

Széchenyi István Baptista Középiskola nyolc végzős osztálya 156 diákja kapta meg a kis kék szalagot a Hotel Pelionban tartott szalagavatón.

Tóth B. Zsuzsanna

A Széchenyi István Baptista Középiskola végzős tanulói megkapták a diákéveket jelképező kis szalagokat

Dobó Zoltán polgármester a város nevében köszöntötte az ünnepelt diákokat. Beszédében méltatta az összefogást, amelynek Tapolca önkormányzata is a részét képezi és az intézményben a tanulókért, a társadalom, a gazdaság, az ország működése érdekében történik.
Fekete Lajos igazgató arról beszélt, hogy az idei szalagavató rendkívüli esemény, hiszen új helyszínen tartják - Köszönet a fenntartó Baptista Szeretetszolgálatnak, hogy megteremti a Széchenyiben az oktatás szakmai és anyagi hátterét, a tanítás lehetőségét és Tapolca város önkormányzatának is, amely mindent megtett annak érdekében, hogy az iskola működhessen – mondta az igazgató. Hálásan szólt a szülőkhöz, nagyszülőkhöz is, akik biztosították, hogy a gyerekek tanulhassanak, iskolába járhassanak. A végzősök osztályfőnökeinek nevében Labovszky-Erdélyi Zsanett szólt.
- Nem búcsúzunk, mert a mai napon ünnepeljük az osztályainkat, akik nem kicsit nehezített pályán, de eljutottak a szalagavatóig. Amikor kilencedikes gólyákként, gyerekeként megkaptuk őket, nem számítottunk ennyi iskolán kívüli nehézségre, ami hatott az osztályközösségeinkre és a tanítási-tanulási folyamatra. Most meghatottan ámulunk diákjainkon, és talán azzal is szembesülünk, hogy már nem is annyira gyerekek. Egyengettük útjukat, támogattuk tanulmányaikat, és most elértünk a következő fordulóponthoz. Nemsokára még jobban el kell engednünk a kezüket, mert ez így természetes. Az elszakadás nem könnyű, mégis felemelő, hiszen a szülő és a tanár is büszke arra, hogy a diákok lassan önálló és felelős emberekké válnak. De még nem búcsúzunk, csak szalagot tűzünk, hiszen együtt leszünk 159 napig. Osztályfőnökként feltűzzük diákjaink ruhájára a „majdnem érettség” jelképét, egy szimbólumot, amely birtokában minden tanuló tudni fogja, hogy már elért valamit, megtett minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy a szakmát, vagy az érettségit megszerezze – mondta az osztályfőnök.
A szalagavatót a diákok szavalatokkal, táncokkal színesített kulturális műsora zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában