Vendégelőadók is érkeztek

2022.12.06. 09:00

Diákrelax a Tüskevári Általános Iskolában

Korunk digitális forradalmában, amikor az élet szinte minden területét az elektronikus fejlődés hatja át, eláraszt bennünket a mérhetetlen mennyiségű információ, megjelentek olyan „civilizációs betegségek”, mint a nyugtalanság, szorongás, kiégettség, agresszió, depresszió. Sajnos a folyamat a gyerekeket sem kíméli.

Olvasó, Gőgös Csilla

Forrás: Szerző

Gyakran káros önsegítő módszerekhez folyamodunk a gyors hatás reményében, ahelyett, hogy saját belső erőinket hívnánk segítségül az EGÉSZség megőrzése érdekében. Miért? Mert nem tanultuk meg, mit jelent ez.

Az egészségtudatosságra nevelés középpontjában hangsúlyosan még mindig a betegségmegelőzés, a testi kondíció gondozása áll a tisztálkodás, a mozgás és a helyes táplálkozás által, a káros szokások elutasításával. Jó esetben ezekkel tisztában vagyunk, és lehetőségeinkhez mérten gyakoroljuk is.

Azonban a lélek karbantartása sajnos nem magától értetődő része öngondoskodó magatartásunknak. Noha felgyorsult, értékkrízisben szenvedő világunkban égetően szükséges volna, éppúgy, mint a rendszeres fogmosás.

„A békés, boldog gyermek az első lépés a békés, boldog világ felé.” Ennek jegyében került a fókuszba az egészségmegőrzés és ezzel együtt a megelőzés fontossága a Tüskevári Általános Iskolában idén is megrendezett prevenciós program során, amely ezúttal a lelki egyensúly témakörét ölelte fel.

Az esemény két külön napon valósult meg az iskola alsó és felső tagozatán 2022. november 18-án és 25-én annak érdekében, hogy a korcsoportok életkori sajátosságaihoz igazodva kaphassanak a gyerekek gyakorlatban alkalmazható tippeket, módszereket a saját lelki egészségük megőrzéséért, a belső jóllétük megteremtéséért.

A program négy állomásán felkért vendégelőadók, valamint az intéményben tanító két pedagógus 35 perces foglalkozások keretében beszélgetett a gyerekekkel a stressz- és indulatkezelésről, az érzelmek felismeréséről, s azok kifejezésének fontosságáról, valamint arról, mit tehetünk a társas kapcsolataink javítása érdekében.

Mádli Kitti, az intézmény iskolapszichológusa a pozitív és a negatív stressz fogalmát ismertette a gyerekekkel, majd a különböző megküzdési stratégiákat vették sorra. A felső tagozatos gyerekek kiscsoportos (3-4 fő) beszélgetés során, az alsósok pedig bingo játék keretében fejthették ki, hogy ezek közül számukra melyek a hasznosak, ki mit próbálna ki közülük. Az új ismeretek birtokában mindenki kitölthette a saját stressz ellenes túlélési útmutatóját. Feszültségoldó fidget játékok kipróbálására is lehetőségük nyílt a tanulóknak, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek.

Zabóné Szabó Klára a Devecseri Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat munkatársa, iskolai szociális segítő irányításával a felsős gyerekek a kortárs kapcsolatok, az önmenedzselés,

a tanulás, az együttműködés és az önérvényesítés területéhez kapcsolódó szociális készségekről beszélgettek. Ezt követően a tolerancia jelentésével és jelentőségével foglalkoztak mesefeldolgozás keretében. A foglalkozás végén a „Szeretem benned” játék során egymás hátára erősített lapokra írtak a gyerekek valamilyen pozitív emberi tulajdonságot, viselkedésformát, szokást, amelyről aztán mindenki elmondhatta a saját véleményét, gondolatait.

Az alsósok a hála fogalmával foglalkoztak. A hálás gondolkodás képes semlegesíteni a negatív érzéseket, az irigységet, az ellenségeskedést, a magányt, a rosszkedvet, az aggodalmaskodást. A hála kapcsolatban áll az elménk és a testünk egészével, és a negatív érzéseket átalakítja pozitívvá, segít felismerni és értékelni a jót az életünkben. Ráadásul, ha a folyamatos hálaérzet beépül az életünkbe, képes a stresszt is csökkenteni.

A tanulók megismerkedtek Aranyosi Ervin Eladó a mosoly c. versével, valamint az Az oroszlán és a kisegér, illetve a Háladoboz c. mesékkel, majd példákat mondtak, hogy az előző egy héten mi volt az, amiért hálásak lehettek, s ki az, akinek a leginkább megköszönnék, amit érte tett. Például segített a házi feladatban, vitte a táskáját, elsimított egy konfliktust vagy csak a legjobb pillanatban megölelte. Végül köszönetmondó papírszívecskéket készítettek.

A legkisebbek „Hálás vagyok a barátaimért” c. színezőt kaptak, a 2-4. osztályos tanulók csapatonként plakátot készítettek arról, mi jellemző a jó barátokra.

Szabó Anett tanítónő foglalkozásán az érzelmek felismerése és kifejezése volt a téma. A mai divatos online világban népszerűek a változatos, vicces emotikonok, de hogy mit is szeretnénk üzenni egy-egy jellel, azt még felnőttként is nehéz precízen megfogalmazni. Iskolások, sőt már óvodások is előszeretettel használnak tabletet, okostelefont, számítógépet, smiley-kat. Azonban arra a kérdésre például, hogy Hogy érzed magad?, jellemzően a jól, rosszul szavakkal válaszolnak, a Mitől?, Mi miatt? meghatározása pedig még nehezebb. Ezért fontos, hogy az érzelmi intelligencia fejlesztését megalapozzuk azzal, hogy az érzelmi szókincs bővítésére, a sokféle érzelem kifejezésére használt szavak „tanítására” is hangsúlyt helyezzünk.

Ehhez a Maci érzelemkártya-csomagot használták. A színes, kedves mackókártyák segítenek szavak nélkül kifejezni az aktuális érzéseket. Lehetőséget nyújtanak a felnőtt-gyermek bizalmi kapcsolat erősítéséhez, az érzelmi intelligencia fejlesztéséhez, az érzelmek, az aktuális hangulat kifejezéséhez, hiszen minden gyermek megtalálhatja azt a mackót, akivel éppen azonosulni tud. Segítségükkel a gyerekek könnyebben megnyílnak, s beszélnek arról, hogy épp hogyan érzik magukat. A kisebbek az érzések csoportosítása mellett utánzós játékot is játszottak.

Mindkét korcsoportban kiválasztottak a tanulók egy kártyát, melyről elmondták, hogy az a maci mit érezhet és miért. A következő körben egy olyan kártyát kellett választaniuk, amely kifejezi egy saját érzésüket a közelmúltból. Ezután csoportokban 4-5 kártya segítségével egy kitalált történet alkotása volt a feladat. A játékosságtól a gyerekek egyre jobban felszabadultak,

megnyíltak, s a foglalkozás végén mindannyian bátran mondták el az időközben kialakult, többnyire pozitív érzéseiket.

Gőgös Csilla, a programot szervező pedagógus rendkívül fontosnak érzi, hogy a gyermekek egészségnevelésében a felnőttek példát, utat mutassanak, ennél semmi sem lehet hitelesebb és nagyobb erejű. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy mindenki a saját jóllétéért is felelősséget vállaljon, hisz csak az tud igazán adni magából, aki maga is jól van.

Foglalkozásain a gyerekekkel arról beszélgetett, hogyan áll összefüggésben a stressz az érzelmeinkkel, a testben hol érezhető a belső feszültség, milyen testi tünetekkel járhat együtt a nyugtalanságunk.

A felsősökkel folytatott beszélgetést prezentáció kísérte, amely figyelemfelhívó képek segítségével mondatta ki a tanulókkal saját megélt tapasztalataikat. Az alsósok a felhőmotívum analógiáján keresztül állapították meg, milyen sokfélék lehetnek az érzelmek, majd a pozitív és a negatív érzelmek csoportosítását követően szinonimákat kerestek rájuk. Személyes példák sokaságát tudták volna felsorolni, ki mikor melyik érzést élte át. A felhőmotívum egyúttal lehetőséget kínált annak a megnyugtató igazságnak a szemléltetésére, hogy a rossz érzések nem maradnak velünk, változnak és tovaszállnak.

A ráhangolódás után gyakorlati módszereket ismertek meg a gyerekek a belső nyugalom megteremtéséhez. Az alsósok progresszív relaxáció (feszítő-lazító gyakorlatok) során tapasztalhatták meg, mennyivel jobb érzés az ellazult állapot, mint az izmokban lévő feszültség. A foglalkozás zárásaként a kisebbek egy rövidebb, a felsősök picit hosszabb relaxációs gyakorlatot próbáltak ki, amely a vizualizáció, valamint a légzésfigyelés segítségével a testi ellazulás, a belső nyugalom pihentető érzését nyújtotta perceken belül.

A program számos tapasztalattal gazdagította nemcsak a gyerekeket, de az iskola pedagógusait is. Mayerné Orbán Szilvia intézményvezető köszönetét fejezte ki kollégáinak és a vendégelőadóknak, hogy a program a prevenciót új oldalról megközelítve, a sok hasznos ismeretet gyermekközpontúan közvetítve valósulhatott meg a Tüskevári Általános Iskolában. Eredményességét a gyerekek aktív részvétele, önfeledtsége, őszinte megnyilvánulásai igazolták, s talán magukkal vittek, megőriztek valamit a hallottakból, ami a javukra válhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában