„Sárdagasztásból” ünnepi adomány

2022.12.17. 15:00

Karácsonyi csoda a kis bakonyi faluban

Négy, a településhez kötődő fiatalember hitt az összefogás erejében és ez csodát teremtett. Mosolyt varázsoltak a kisgyermekek arcára, csillogást a tekintetükbe, a meghatottság könnyeit csalták felnőttek szemébe. Ők a Borzavári Off-Road baráti társaság tagjai, Bakonyi Imre, Kukoda István, Penics Zoltán és Schneider Imre.

Müller Anikó

A tatabányai terepjárósok édességcsomagokat ajándékoztak a borzavári gyermekeknek, melyeket a két intézményvezető – balról a második Lampertné Váliczkó Mária, balról a negyedik Heim Zsuzsanna – vett át

Forrás: Müller Anikó Hanga

Mindannyian a terepjáró sport megszállottjai, akik járműveikkel szántják a sarat, pocsolyákba ragadnak bele, vontatókötélért kiáltva, nyakig merülnek a kerékmarasztaló sárba. Most ők azt bizonyították, hogy segítőkész, önfeláldozó, csupaszív emberek. 1 millió 300 ezer forintot gyűjtöttek egy hétvégén, melyet a település két gyermekintézményének ajánlottak fel. A történet azzal indult, hogy kitalálták, milyen menő lenne egy utolsó, év végi sárdagasztás, ahol a Mikulás is kipróbálhatja a pályát, majd ezt továbbgondolva úgy döntöttek, a programot karácsonyváró jótékonysági off road találkozóként hirdetik meg.  

– Egyik társunknak van egy pajtája, melyet közösen felújítottunk, három éve szervezünk itt programokat, már hét rendezvényük volt, neves zenekarok fellépésével. Egy mintegy tízhektárnyi területen bonyolítjuk az off road eseményeket, kijelölt útvonalakon túrákat vezetünk, most a Mikulás túránkra 128 terepjárós társunk jött el. Úgy döntöttünk, a bevételt felajánljuk a Borzavár-Porvai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és a Manókert Óvoda részére. Ugyanis magam is dolgoztam gyermekek között, a testvérem pedig  a helyi iskolában tanító, itt nőttünk fel és a gyermekeink is ide járnak. Ismerjük a problémákat, nap, mint nap szembesülünk a szűkös anyagi lehetőségeikkel. Ezért gondoltuk, hogy a magunk erejéből, sajátságos eszközeinkkel megpróbálunk segíteni. Magam sem hittem, a befolyt összeget látva, hogy ennyien mellénk álltak – mondta el az egyik ötletgazda, Penics Zoltán.  

Gazdag ajándék került a borzavári gyermekek karácsonyfája alá, mondta – balról – Lampertné Váliczkó Mária és Heim Zsuzsanna
Forrás: Müller Anikó

Az esemény napján özönlöttek az autók, jöttek baráti társaságok, terepjárós klubok, magánemberek, családok, kisgyermekekkel. Érkeztek Szlovákiából és Ausztriából is. Az önkéntesek árulták a túrajegyeket, a támogatói karszalagokat, gyűlt a pénz, indultak a vezetett túrák, a jó hangulatról Farkas István lemezlovas gondoskodott, ugyancsak önkéntes segítőként. Megérkezett a Mikulás, stílszerűen terepjáróval. A borzavári off roadosok tatabányai sporttársai édességekkel megrakott csomagokat ajándékoztak a helyi gyermekeknek, átadva az adományt Lampertné Váliczkó Mária iskolaigazgatónak és Heim Zsuzsanna tagóvoda vezetőnek. 

 – Amikor meghallottam, mire készül az off roados csapat, majdnem elsírtam magam, hogy van még ilyen önzetlenség, nagyon örültem, el sem akartam hinni, hogy ez velünk megtörténhet, nagyon boldogok voltunk, kollégáimmal együtt. Elég nehéz időket élnek a háztartások, a családok, ugyanúgy az iskolák és intézmények is. Nagyon jó a kapcsolatunk a fenntartó Veszprémi Tankerületi Központtal, mindenben támogatnak bennünket, de így is bőven van helye a 800 ezer forintnak, melyet iskolánk alapítványa kapott. Hálásak vagyunk érte, nagyon jókor jött a segítség. Az adományozók kérése egyezett a mi elképzelésünkkel, hogy az adományt a diákokra költsük. A pedagógusok felmérik, mire lenne szükség egy-egy osztályközösségnek, társas-, és fejlesztő játékokat szeretnénk nekik vásárolni – ismertette Lampertné Váliczkó Mária. 

A Mikulás is megajándékozta a gyermekeket 
Forrás: Müller Anikó

 

A kis bakonyi iskolába 94 gyermek jár, harmadik osztálytól nyolcadikig, itt tanulnak a porvai kisdiákok is. A bensőséges hangulatú átadási ünnepségen az öröm mellett a gyermekek is nagyon meghatódtak, az igazgatónő azzal fejezte be köszönetét, hogy „elfogytak a szavak”. Heim Zsuzsanna is meglepődött, amikor tudomást szerzett a nagylelkű felajánlásról, a „manókertesek” félmillió forint támogatásban részesültek. Óvodájukba 28 gyermek jár, januártól ez a létszám nő és jó irányt mutat az utánpótlás is.  

– Meglepődtem, hogy ránk is gondoltak, nagyon jó érzés volt. Az off roadosok gyermekei hozzánk jártak óvodába, napi szinten kapcsolatban voltunk velük, jól ismerik az óvodai körülményeket, azt, hogy mire lenne szükségünk. Az adományt új játékok beszerzésére költjük – ismertette terveiket Heim Zsuzsanna.  

A karácsonyváró jótékonysági programra terepjárón érkezett Mikulás is megajándékozta a gyermekeket. A helyi és zirciek vállalkozók szintén szívügyüknek érezték a nemes célt és a példaértékű kezdeményezéshez magánemberek ugyancsak csatlakoztak. A Borzavári Off-Road tagjai későbbi segítségüket is felajánlották. A borzavári gyermekek szép ajándékot tehettek, jelképesen a karácsonyfa alá.  

A Mikulás stílszerűen terepjárón érkezett 
Forrás: Off Road/Szücs János

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában